„Zajlik
A lényeg

Szenes Hanna: Az izraeli rokonok tiltakoznak a magyar ünneplés miatt

22/07/2021 07:10

| Szerző: Csernyánszky Judit/Klubrádió

Fel van háborodva Szenes Hanna unokaöccse, Eitan Szenes, hogy az izraeli kormány bevonta a magyar ejtőernyősöket is a centenáriumi ünnepségbe a Szlovéniában tervezett emlékugrásba, ami sérti a családját – adja hírül a The Jerusalem Post. "Nem gondolom, hogy akik meggyilkolták a nagynénémet, azoknak jogukban áll ünnepelni születésének 100. évfordulóját. Nemzeti hőst akarnak belőle csinálni most Magyarországon, ami számomra illúziórombolás és roppant bántó" – fogalmazott Eitan Szenes.

Hanna a brit hadsereg kötelékében Izraelből indulva Szlovéniában, az akkori Jugoszláviában ereszkedett le ejtőernyővel, hogy felderítőként a nácik ellen harcoljon. A magyar határnál azonban elkapták, bebörtönözték, napokon át kínozták, majd hazaárulás vádjával 1944 novemberében kivégezték.

2007-ben Eitan már tiltakozott, hogy a sírkövét is hozzák el Magyarországról, mert jobb az ő emlékét Izraelbe őrizni. Szenes Hanna –mint fogalmazott, kötelező tananyag Izraelben, Magyarországon viszont nem, ahol alig ismerik őt.