„Klubrádió
A lényeg

Sulyok Tamás szerint Európa felújított templomává válhatunk

21/04/2024 13:36

| Szerző: Klubrádió

Szomjazzuk a megtartó közösségeket, mint a spirituális többletet biztosító Isten közelségét – mondta.

Európa felújított templomává válhatunk,

ahova erőt meríteni jönnek az emberek. Szerinte újra egymáshoz kell épülnünk, minden akadályt, félelmet, bizonytalanságot, bizalmatlanságot félretéve. Akkor is, ha ez nem könnyű a hűtlenség korszakában, amiben elveszítjük a kapcsolódás kegyelmi ajándékát – mondta Sulyok Tamás a jáki szent György-templom újraszentelésén.

A templomot  2 milliárd forintból újíttatta fel fel az állam, a restaurálás 2017-ben indult.  

A köztársasági elnök szerint

a család lebontásának, a közösségek erodálásának, a magány elhatalmasodásának, az erkölcsi értékek elhagyásának

vagyunk tanúi, ezért szomjazzuk a megtartó közösségeket, mint a spirituális többletet biztosító Isten közelségét.

A felújított templom annak is megnyilvánulása, hogy a magyarság megbecsüli, megőrzi és ápolja, amit örökül kapott.Szerinte büszkék lehetünk rá, hogy Magyarországon még van akarat, szándék és kellő forrás, hogy a templomok megújuljanak – mondta Sulyok Tamás. (Az MTI nyomán)