„Klubrádió
A lényeg

Sokan nem merik felvállalni, hogy támogatják a pedagógusokat

3/01/2023 17:06

| Szerző: Klubrádió

Sokan csak névtelenül segítik a Tudásmeneten résztvevő tanárokat.

Második napja tart a miskolci Herman Ottó Gimnáziumtól indult Tudásmenet. A 180 kilométeres út több állomásán fórumokat tartanak, amelyeken más pedagógusokkal és a velük szolidaritást vállalókkal beszélgetnek.

444 kedden megkereste Totyik Tamást, a Pedagógusok Szakszervezetének alelnökét, aki szervezőként a teljes utat végiggyalogolja majd. Totyik a lapnak azt mondta, meglepte őket, hogy Mezőkövesden negyven-ötvenen vállalták, hogy végigmennek velük a városon, többen transzparensekkel.

"Volt, aki Mezőkövesd előtt odajött hozzánk, üdítőket hozott nekünk, és elmondta, hogy a városban ezt nem meri felvállalni. Egy 72 éves férfi 100 darab túró rudit hozott, azt mondta, hogy ő így tudja vállalni a szolidaritását. Az első nap végén ingyen vacsorát kaptunk, de az illető kérte, hogy a nevét ne adjuk közre" – idézte a lap Totyikot, aki azt is megemlítette: többen tartanak attól, hogy nyíltan felvállalják a szolidaritásukat a tanártüntetésekkel.