„Zajlik

Sikerként adhatják el Orbánék a megállapodást

9/12/2020 16:14

| Szerző: Klubrádió

Egybehangzó sajtóértesülések szerint elállt az uniós pénzek blokkolásától a magyar és a lengyel kormány, de a jogállamisági mechanizmust egyelőre nem alkalmazzák, amiatt a magyar kormány az Európai Bírósághoz fordulhat. A Fidesz győzelemnek tartja a megállapodást, a DK szerint ez mégis vereség a kormánypárt számára, mert nem tudott új feltételt kiharcolni, és a bírósághoz eddig is lehetett fordulni. Szent-Iványi István külpolitikai szakértő szerint olyan alku jöhet létre, amelyet sikerként kommunikálhat a magyar és a lengyel fél, annak ellenére, hogy eredeti célját nem érte el.

2020. december 09. A lényeg / részlet, Arató László (20.12.09.)
01:11
00:00

Elfogadta a magyar és a lengyel kormány a német soros elnökség javaslatát a költségvetési vétóvita rendezésére és most a javaslat arra vár, hogy többek között Mark Rutte holland miniszterelnök is elfogadja a kialkudott kereteket – jelezte egy vezető lengyel kormányzati forrás a Reutersnek. A megállapodás pontos tartalma még nem ismert. Az nagyon valószínű, hogy a változatlanul szövegű jogállamisági mechanizmushoz kiadnak majd egy részletes magyarázatot, hogy milyen helyzetekre való és milyenekre nem. Az is az alku része, hogy a magyar és a lengyel kormány az Európai Bírósághoz fordulhat a jogszabály érvényessége miatt, és a bírósági döntésig nem alkalmazzák a rendelkezéseket; ez akár két évig is eltarthat. Továbbá, ha valamely tagállamot szankciókkal akarnak sújtani, akkor erről vitát kezdeményezhet az uniós állam-és kormányfők körében. Ez a lehetőség már szerepel a tervezetben, de elképzelhető, hogy növelik a jelentőségét. Csütörtökön és pénteken találkoznak Brüsszelben az uniós vezetők, ott adhatják áldásukat az alkura legfelsőbb szinten is a politikusok. Arató László tudósítása.

A Fidesz szerint ez győzelem, Varga Judit igazságügyi miniszter például azt írta közösségi oldalán, hogy ismét bebizonyosodott, mindig, minden helyzetben megéri kiállni a magyar érdekekért. Szerinte érdemes volt harcolnunk azért, hogy „a világjárvány idején ne kössék ideológiai elvárásokhoz a pénzügyi támogatásokat”. Szijjártó Péter is hasonlóan fogalmazott a közösségi médiában, a külgazdasági és külügyminiszter azt emelte ki, hogy ha nem harcolnak, a kormány szerint csütörtökön olyan döntés született volna, hogy „az illegális bevándorlókat be kell fogadnunk, mert ha ezt nem tesszük, nem járnának források”. Deutsch Tamás fideszes EP-képviselő pedig szokásos stílusában annyit reagált: „na, ugye. Győztünk! Megéri kiállni a hazánkért. Ennyi.”

2020. december 09. A lényeg / részlet, Rónai Sándor, DK (20.12.09.)
00:49
00:00

A DK-s Rónai Sándor ezzel ellentétesen látja a helyzetet: szerinte ez a Fidesz legnagyobb veresége az elmúlt időszakban Európában, hiszen a legfontosabb politikai ügyükbe „buktak bele”, mégpedig abba, hogy a jogállamisági mechanizmus igenis feltételrendszer lesz és mindenkire vonatkozik. Úgy fogalmazott: semmit nem ért el a magyar és a lengyel kormány, csak nem bírta a nyomást és kénytelen megszavazni a költségvetést, ha igazak a hírek. Nem sikerült új eszközt, új feltételt nem sikerült kicsikarniuk a többi európai uniós tagállamból, hiszen amire a lengyel fél hivatkozik, hogy az Európai Bírósághoz fordulhatnak, és ezt új lehetőségként próbálják meg eladni, az "hazugság", hiszen eddig is bárkinek volt lehetősége a bírósághoz fordulni.

2020. december 09. A lényeg / részlet, Török Lajos (20.12.09.)
00:52
00:00

Jelentős erősödéssel reagált a piac azokra a hírekre, miszerint Magyarország és Lengyelország feladhatja a vétót. Török Lajos, az Equilor vezető elemzője azt mondta: jelenleg pozitív a hangulat a piacokon, de ezt gyorsan megváltoztathatja az, ha a megjelent híresztelésekkel kapcsolatban eltérő információk érkeznek. A hírre erősödéssel reagált a forint, ahogy a lengyel zloty is erősödött.

2020. december 09. A lényeg / részlet, Szent-Iványi István (20.12.09.)
01:04
00:00

Szent-Iványi István külpolitikai szakértő, az SZDSZ és a Magyar Liberális Párt korábbi politikusa szerint körvonalazódni látszik egy olyan megállapodás, amelyet mind a magyar, mind a lengyel kormány sikerként kommunikálhat, pedig eredeti céljukat, a  jogállamisági mechanizmus megakadályozását valójában nem érték el. Mindenki Mark Rutte holland miniszterelnök reakcióját várja, aki nagyon egyértelművé tette, hogy semmilyen engedményre nem hajlandó, ellenkező esetben ő fog vétózni. Kérdés, hogy ezt engedménynek tekinti-e – fűzte hozzá Szent-Iványi István. Lehet tehát, hogy ez még nem a történet vége, de szerinte többé-kevésbé megvan a megállapodás.