„1%

Rácz Zsófia: Munkámhoz nem kell szakmai végzettség

25/02/2021 10:18

| Szerző: Klubrádió

Felsővezetőként jellemezte magát az ELTE Politológus Műhelyének beszélgetésén Rácz Zsófia. A fiatalokért felelős helyettes államtitkár azt is hozzátette, hogy nem olyan a feladatköre, amihez szakmai végzettség kell. Később pedig kijelentette, hogy nem tekinti magát politikai kinevezettnek.

A törvény szakmai felsővezetőként határozza meg a helyettes államtitkári pozícióját, Rácz Zsófia állítása szerint azonban feladata ellátásához nincs szüksége komoly szakmai végzettségre. Így részletezte feladatkörét az ELTE Politológus Műhelyének beszélgetésén – a Népszava is beszámolt.

A fiatalokért felelős helyettes államtitkár hosszú idő elteltével most vállalt először olyan nyilvános fellépést, ahol nemcsak a sajátjai kérdezhették – derül ki a 24.hu összefoglalójából.

A portál arra is felhívta a figyelmet, hogy Rácz részéről nem gyakori, hogy nem kormányközeli sajtó kérdéseire válaszol, 2020-ban például az első kérdés után faképnél hagyta az RTL Klub riporterét, illetve azzal is felhívta magára a figyelmet, hogy posztja ellenére a Pedagógusok Szakszervezetének ifjúsági tagozatával többszöri egyeztetés után sem ült le a tanárhiány okozta problémákról tárgyalni.

Rácz Zsófia helyettes államtitkár
 Fotó: Facebook
 

Rácz Zsófiát 2019 decemberében nevezték ki az EMMI vezetői posztjára, még törvényt is módosítottak azért, hogy megfelelő diploma hiányában betölthesse pozícióját. A politikussal folytatott keddi hosszú beszélgetésnek az is jelentőséget adott, hogy Rácz korábban kerülte a nyilvánosságot, legalábbis különféle fellépéseit nem hirdette meg a kormány, így rendszerint csak a meghívottak értesülhettek róla. Ha véletlenül mégis tudomást szerzett a sajtó a programjáról, a helyszínen nem válaszolt a kinevezésére és a feladataira irányuló kérdésekre – emlékeztet a Népszava.

Rácz most arról beszélt, hogy nem tekint magára politikai kinevezettként, hangsúlyozta, hogy a törvény is szakmai felsővezetőként határozza meg a helyettes államtitkári pozícióját – ezen a ponton pedig ellent is mondott korábbi mondatának, miszerint nem olyan a feladatköre, amihez szakmai végzettség kell.