„Klubrádió
A lényeg

Politikusok verekedtek össze egy sajtótájékoztatón Szlovákiában

13/09/2023 13:15

| Szerző: Klubrádió

A sajtótájékoztatót tartó Smer  – ez Robert Fico pártja – jelöltjeit szerdán ellenfelük, Igor Matovič, az OĽaNO párt elnöke lepte meg: mikrofonnal a kezében, megafonnal felszerelkezve hajtott el a kocsiján az ellenzéki politikusok mellett, és azt üzente a választóknak, 

„mi nem adunk el titeket a maffiának”.

A smeresek egy csoportja odament a járműhöz, Robert Kaliňák, egykori belügyminiszter  pedig először szóban vonta kérdőre Matovičot, majd fizikailag is nekiesett, és megpróbálta kitépni az exkormányfő kezéből a mikrofont. A felvételek tanúsága szerint a összetűzés  egy pontján Matovič mellkason rúgta Kaliňákot, a Smer jelöltje, Richard Glück erre ököllel válaszolt. Az egész jelenetsort kamerák rögzítették – írja az Új szó.

Íme:

Szlovákia előrehozott választásokra készül, amit szeptember utolsó hétvégéjén fognak megtartani.