„Támogassa
A lényeg

Orbán Viktor: Több katonára van szükségünk

22/09/2022 07:36

| Szerző: Klubrádió

Kihelyezett frakcióülést tart a Fidesz Balatonalmádiban, szerda este pedig megjelent a Magyar Nemzet oldalán, hogy miről beszélt Orbán Viktor zárt ajtók mögött. A kormánylap szerint a miniszterelnök leginkább a Brüsszelben elfogadott szankciókat kritizálta. Megismételte álláspontját, amely szerint ha visszavonnák az Oroszországra kivetett szankciókat, megfeleződnének az energiaárak és az infláció is csökkenni kezdene.

Orbán kijelentette, hogy a választások előtt úgy látták, hogy a háború ellenére is tervezhetően alakulnak a gazdasági körülmények, azonban szerinte a gazdasági és kereskedelmi szankciók miatt 2022 júniustól megkétszereződött, majd megháromszorozódott a földgáz ára (A gázra amúgy nincs szankció - A szerk.). 

A kormányfő kijelentette, hogy Magyarország energiaellátása biztosított, és bár szerinte a szankciók súlyos károkat okoznak, lát esélyt arra, hogy az ország kanyarban előzzön ebben a válságban.

Orbán azt mondta, a szankciók többet ártanak Európának, mint Oroszországnak. A kormánylap hozzátette, hogy információk szerint a szankciók felülvizsgálatára novemberben lesz érdemi politikai lehetőség, ezért Orbán felszólította a Fidesz-frakció tagjait, hogy tegyenek meg mindent azért, hogy Brüsszel legkésőbb év végével visszavonja a szankciókat.

A miniszterelnök helyzetértékelése szerint a szankciókat a brüsszeli bürokraták erőltetik Európára, a szankciók okozzák a gazdasági problémákat, az energiaválságot és az inflációt. A szankciókat pedig a magyar baloldal támogatja, mondta. Az ellenzék kapcsán arról beszélt, hogy a Gyurcsány-korszak és annak a képviselői akarnak visszatérni, akik egyszer már tönkretették Magyarországot.

A miniszterelnök úgy látja, azzal, hogy megalakult Dobrev Klára árnyékkormánya, "a brüsszeli bürokraták és a Soros-féle NGO-k ezt az árnyékkormányt szeretnék hatalomra juttatni”.

Orbán arról is beszélt, hogy a családokat a rezsicsökkentett ár, tűzifa- és barnaszénprogram védi, az energiaintenzív kis- és középvállalkozások segítésére lesz egy kétszázmilliárdos program, termelő vállalatokat támogatnak energiaköltségeik részbeni átvállalásával és energiamegtakarítást eredményező támogatással, a kormánynak lesz gyármentő programja, és a szolgáltató szektornak lesz új munkahelyvédelmi akcióterv isírta a Telex.

A kormányfő arról beszélt, hogy ma már mindenki számára világos, hogy egy elhúzódó háborúra kell számítanunk, arra kell készülni, hogy ez a háború a szomszédunkban folytatódni fog idén és jövőre is. A miniszterelnök szerint éppen ezért minden eddiginél fontosabb kérdéssé vált Magyarország számára a biztonság és a gazdasági, nemzeti szuverenitás védelme, ezért hozták létre honvédelmi alapot. A katonákat visszavonták a határok védelméről, létrehozták a határvadász alakulatokat – sorolta a kormányfő, hangsúlyozva, hogy több katonára van szükség és az ország védelmére kell készülniük írja a 24.hu.