Orbán: Olajblokád alá vették Magyarországot
27/02/2026 09:57
| Szerző: Klubrádió
Az állami rádiónak adott interjúban a miniszterelnök azt mondta, Ukrajna nem indította újra a kőolajszállítást a Barátság-kőolajvezetéken, és személyes választ sem kapott az ukrán elnöktől korábbi levelére. A miniszterelnök azt is állította: „Az ukránok bármire képesek. Nem véletlenül kellett kirendelnem a katonákat is a kritikus fontosságú energialétesítményekhez”, majd hozzátette: ne felejtsük el, hogy az ukránok robbantották fel az Északi áramlatot is. „Állami terrorizmus. Velük állunk szemben” – tette hozzá. A kormányfő úgy fogalmazott, „megtámadtak bennünket”, olajblokád alá vették Magyarországot, és ezért telefonon egyeztet Robert Fico szlovák miniszterelnökkel a közös fellépésről.
Orbán Viktor szerint az ukránok hazudnak a javítás műszaki okairól, Volodimir Zelenszkij nem mond igazat, és bár a magyar kormány közös tényfeltáró missziót ajánlott, Kijev ezt elutasította. A kormányfő úgy fogalmazott, „megtámadtak bennünket”, olajblokád alá vették Magyarországot, ami szerinte gazdasági káoszhoz és akár ezer forint feletti benzinárhoz vezethet. Hozzátette, katonákat rendelt ki a kritikus energetikai létesítményekhez, és telefonon egyeztet Robert Fico szlovák miniszterelnökkel a közös fellépésről. Orbán közölte, hogy a 90 milliárd eurós ukrán hitelt megvétózzák, és bár a dízelszállítást már leállították, az áramellátást egyelőre nem korlátozzák, mert a határ túloldalán is magyarok élnek.
Orbán Viktor a magyar olajellátó rendszerrel kapcsolatban elmondta, van egy fővezeték, a Barátság, ami Ukrajnából orosz olajat hoz, és van délen egy kiegészítő vezeték, ami horvát kézben van, ott tengeri szállítással tudnak kiegészítő mennyiséget hozni. Megjegyezte, a horvátok javasolták, hogy tegyék ezt fővezetékké, mert most is sokkal többet tudnának szállítani, amitől Magyarország nem zárkózik el, de ehhez fejlesztések, tesztek kellenek.
A miniszterelnök szerint azért kell két vezeték, "egy fő meg egy kiegészítő, hogy ha az egyikkel baj van, a másik működjön". Megjegyezte, azért tartja "a Shellből ideernyőztetett tiszás energiapolitikus" programhirdetését veszélyesnek, miszerint az orosz olajról le kell válni, mert "akkor egyetlen vezetéken fogunk lógni, és ki leszünk szolgáltatva annak, akinek a kezében az a vezeték van".
"Úgyhogy én nem is értem, hogy a Tisza energiaembere, aki a Shelltől érkezett, miért beszél ilyen szamárságokat, hacsak nem azért, mert abban a pillanatban, hogy a Barátság-kőolajvezetéken nem jön olaj, és a horvátok nem engednek fel orosz olajat, akkor nekünk másfajta olajat kell vásárolni, mondjuk a Shelltől" - fogalmazott Orbán Viktor, hozzátéve: ilyen egyszerű az élet.
A kormányfő arról is beszélt, hogy jelenleg az orosz olaj 13 dollárral olcsóbb hordónként, mint a nyugati, ha a szállítási költséget is beleszámítják, akkor az árkülönbözet felmegy húsz dollárra. Megemlítette, hogy van Magyarországon egy komoly cég, amely "az energetika megkérdőjelezhetetlen szakértője", a Mol, és az ő nyilatkozataik szerint teljesen nyilvánvaló, "hogyha nincs orosz olaj, akkor óriási áremelkedés van, akkor ezer forintos benzinár van és gazdasági káosz".
A nemzeti kormány egyenlő a biztonsággal, a nemzeti kormány egyenlő azzal, hogy nincs háború - jelentette ki Orbán Viktor. Azt mondta, amíg ő a miniszterelnök, mindenki nyugodtan alhat, mert Magyarországot nem tudják belekényszeríteni a háborúba. A kormányfő hangsúlyozta: az ukrajnai konfliktus kezdete óta nem voltunk olyan közel a háborúhoz, mint most, és a veszély napról napra nő. Ennek oka, hogy az amerikaiak kiszálltak a háborús akciókból és az ukránok támogatásából. A béketörekvéseket ugyan folytatják, de ha rövid időn belül nincsen megoldás, akkor ki fognak vonulni a béketeremtést célzó diplomáciából is. Az európai vezetők pedig háborút akarnak - tette hozzá.
A miniszterelnök kifejtette, az európai vezetők be akarnak menni Ukrajnába. Az Európai Parlament néhány napja fogadott el határozatot arról, hogy szorgalmazzák többnemzetiségű biztosító erő küldését Ukrajnába. Az EU nyugati nagy államai eldöntötték, hogy ezt a háborút a frontvonalon fogják megnyerni. Ők nem békét vagy a jelenlegi frontvonalak befagyasztását akarják, ők le akarják győzni az oroszokat. Orbán Viktor rámutatott, az EU nyugati államainak téves stratégiai terve mellett a háborús veszély fokozódásának oka az is, hogy Ukrajna uniós tag akar lenni. Az uniós alapszabály ugyanakkor világosan kimondja, ha uniós tagállamot veszedelem ér, a többieknek segítségére kell sietnie, ezzel pedig létrejönne a jogalap. Közölte, a következő két-három év a legveszélyesebb forgatókönyveket is valószínűvé teszi Magyarország számára. Mindannyiunknak, így a leendő kormánynak is arra kell összpontosítania az erejét, hogy kívül tudja tartani Magyarországot a háborún - mondta a kormányfő, hozzáfűzve, ehhez rutin, tapasztalat kell. Orbán Viktor leszögezte, nagyon fontos, hogy az ország egységesen álljon a kormány és a miniszterelnök mögött abban, hogy mindenképpen ki fogunk maradni ebből a háborúból. Csak a magyar kormány mondja azt, hogy nem adjuk oda a magyarok pénzét az ukránoknak - jelentette ki a miniszterelnök.
(MTI)
