„Klubrádió

Orbán: Édesanyám is azt mondta, most már csináljunk valamit

5/02/2021 14:03

| Szerző: Klubrádió

A hamarosan induló nemzeti konzultáció, célja, hogy megismerjék az emberek véleményét a nyitásról – mondta Orbán Viktor a Kossuth Rádió műsorában. A miniszterelnök azt is hozzátette, hogy megérti a megszorult ágazatok dolgozóit, azt, hogy türelmetlenek; mint fogalmazott, már az édesanyja is arra kérte, hogy csináljon valamit.

Orbán arról is beszélt, hogy a gazdasággal kapcsolatban érzi a sürgetést, azt, hogy mindenki nyitást szeretne, és megérti a vendéglátósokat és a turizmusban dolgozókat.

„Édesanyám is azt mondta, hogy most már csináljunk valamit” – jegyezte meg, de hozzátette, hogy óvatosan és megtervezetten kell haladni. A hamarosan induló nemzeti konzultáció és a gazdaság újraindítására vonatkozó akcióterv kapcsán elmondta, hogy az első döntéseket meghozták, elfordították az indítókulcsot.

A konzultációt azért tartják, hogy megismerjék az emberek véleményét, nem lát abban ördögtől valót, hogy azok számára, akik már védettek, valamivel gyorsabb nyitást tegyenek lehetővé, de ez azon múlik, hogy „a többi magyar mit mond”.