„Klubrádió

Operatív törzs: újabb vakcinaszállítmány jön kedden

4/01/2021 15:59

| Szerző: Klubrádió

Müller Cecília országos tiszti főorvos arról beszélt, hogy a bevezetett intézkedések eredményesek, „sikeres a védekezés”, ugyanis már hosszabb ideje csökken a napi megbetegedések száma. Azt is hozzátette, hogy január 5-én újabb szállítmány vakcina érkezik, az országba, ami 39 ezer ember beoltását teszi lehetővé.

Célcsoportos tesztelést hajtott végre a téli szünet vége előtt, január első napjaiban az operatív törzs; ennek keretében a köznevelésben dolgozók számára biztosítottak újabb ingyenes tesztlehetőséget – hangzott el a hétfőn az operatív törzs idei első tájékoztatóján.

György István, a Miniszterelnökség államtitkára az operatív törzs tájékoztatóján azt mondta: 99 helyszínen alakítottak ki mintavételi pontokat a hétvégén. Ezeken összesen több mint 20 ezren jelentek meg – írja a hvg.hu.

Elhangzott: két hónapja, egy korábbi célcsoportos tesztelés alkalmával 2 százalékos volt a fertőzöttség aránya az óvodai, illetve iskolai dolgozók között. A most leszűrtekkel ez az arány 1,01 százalék lett. Ami a konkrét számot illeti: a több mint 20 ezer leszűrt pedagógus közül 209 ember adott pozitív mintát.

Müller Cecília országos tiszti főorvos arról beszélt, hogy a bevezetett intézkedések eredményesek, “sikeres a védekezés”, ugyanis már hosszabb ideje csökken a napi megbetegedések száma. A hétfői adatok szerint ezúttal 856 személynél mutatták ki a fertőzést Magyarországon, míg a halálos áldozatok száma 93 fővel nőtt. (A relatíve kevés új fertőzött annak is betudható, hogy az elmúlt napon mindössze 8727 tesztet végeztek el, ami meglehetősen alacsony. Ezek közel 10 százaléka lett pozitív vasárnap – hívta fel a figyelmet a 24.hu.)

 
 
Koronavírus - Az operatív törzs sajtótájékoztatója
 
Müller Cecília Fotó:
MTI/Bruzák Noémi
 

Az országos tisztifőorvos elmondta, hogy 25 oltópontot állítottak fel, és eddig közel 12 ezer egészségügyi dolgozót oltottak be a koronavírus ellen. Müller Cecília elmondta, hogy január 5-én, kedden újabb vakcinaszállítmány érkezik az országba, ami 39 ezer ember számára jelent oltási lehetőséget. Az nem hangzott el, pontosan milyen vakcinákról van szó, de csak a Pfizert engedélyezték az EU-ban.