„Klubrádió
A lényeg

Oltalom néven indítanak rádiót Iványi Gáborék

18/05/2022 10:45

| Szerző: Klubrádió

Közösségi, közösségépítő rádiót tervez az Oltalom Karitatív Egyesület. Idővel azt szeretnék, hogy minden nagyobb településen kialakulhasson egy-egy Oltalom-sziget, olyan helyi kisközösségek, amik megteremtik annak a lehetőségét, hogy az emberek szóba álljanak egymással. A cél az lenne, hogy rájöjjenek, a saját életük gazdái – írja a Hírklikk, ahol erről beszélt Iványi Gábor, a közösség vezető lelkésze.

"Semmiképpen nem akarunk, nem is tudunk, és szeretnénk konkurálni a Klubrádióval vagy a Civil Rádióval és a legkevésbé sem szeretnénk olyasmibe belecsúszni, mint amit a Hit Gyülekezete művelt. Ők ugye ránehezedtek a Klubrádió hullámhosszára, amint az ATV is a kormánypropaganda része lett” – mondta a portálnak Iványi Gábor, az Oltalom Karitatív Egyesület vezetője. Hozzátette azt is, hogy egy olyan rádiót indítanának el, ami mindarról szólna, amit mi csinálnak, ami őket érdekli, amivel kapcsolatban üzenni akarnak a világnak.

Iványi Gábor 
 

A rádió (ami az interneten már tesztüzemmódban elérhető) működését segíti Molnár Áron (noÁr), valamint Herényi Károly, aki kommunikációs szakon tanít és korábban az MDF szóvivője volt.