„Klubrádió
A lényeg

Nem tetszik a magyar kormánynak, hogy az USA felmondta az adóegyezményt

9/07/2022 15:07

| Szerző: Klubrádió

Miután Magyarország vétót emelt az EU által bevezetni tervezett 15 százalékos globális minimumadó ellen, az USA lépett, az amerikai pénzügyminisztérium pénteken közölte, hogy felmondja a Magyarországgal kötött 1979-es adóegyezményt. Varga Mihály pénzügyminiszter szerint "az egyezmény felmondásának valós okai valójában nem a hivatalos indoklásban szereplő adópolitikai és technikai érvek, hanem az áll a döntés mögött, hogy Magyarország kiállt a saját, és az Európai Unió hosszú távú érdekei mellett”.

"Mi, magyarok sokat dolgoztunk azért, hogy nálunk legyenek Európa legalacsonyabb adói. A globális minimumadó bevezetése azt jelentené, hogy a magyarországi termelő vállalatok társasági adóterhelése gyakorlatilag a duplájára emelkedne. Ez magyar munkahelyek tízezreit sodorná veszélybe. Mindezek alapján - bármekkora is rajtunk a nyomás - természetesen nem támogatjuk a globális minimumadó európai bevezetését, nem kockáztatjuk magyarok tízezreinek munkahelyeit, az adóügyi szakmai konzultációkat pedig folytatjuk republikánus barátainkkal” - írja közleményében Szijjártó Péter külügyminiszter, miután az Egyesült Államok bejelentette, hogy felmondja az 1979-es amerikai-magyar adóegyezményt, mert az szerinte "az előnyök már nem kölcsönösek – az Egyesült Államoknak jelentős potenciális bevételkiesést jelentenek, és az amerikai vállalkozások és befektetések számára kevés a magyarországi megtérülés”.

Varga Mihály pénzügyminiszter az MTI-nek azt mondta, "az Egyesült Államok nyomást akar gyakorolni Magyarországra a kettős adóztatás elkerüléséről szóló megállapodás felmondásával, hogy változtassa meg álláspontját a globális minimumadóval kapcsolatban. (...) Furcsának tartjuk, hogy az Egyesült Államok felmondta Magyarországgal szemben ezt a megállapodást, miközben például Oroszországgal nem mondta fel az adóegyezményét”.