„1%

Nem jutott dűlőre egymással az Európai Bizottság és az AstraZeneca

28/01/2021 13:36

| Szerző: Klubrádió

Eredmény nélkül zárult az Európai Bizottság és a brit-svéd AstraZeneca legutóbbi tárgyalása. Az EB számára elfogadhatatlan, hogy a vállalat által ígért gyógyszermennység mindössze negyedét tudja szállítani, míg a cég arra hivatkozik, hogy nem foglalták szerződésbe a pontos mennyiséget. Válaszul az EB a belga kormányt arra kérte ellenőrizzék a késedelem okát, ezért a vállalat belga gyárában vizsgálatot folytat a helyi egészségügyi hatóság.

Egyre feszültebb a viszony az Európai Bizottság és az AstraZeneca gyógyszergyártó cég között, miután a cég jelezte, a korábban ígért mennyiségnek csak a negyedét tudja szállítani az EU-nak a vakcinából az első negyedévben. A cég vezére azt mondta, hogy nagyjából két hónapos lemaradásban vannak egy hollandiai és belgiumi gyártási probléma miatt – írja a 24.hu.

Tegnap este újra leültek egyeztetni a felek, de nem jutottak abban előre, hogy pontosan mikor és mennyi oltóanyag érkezik a gyárból.

A cég vezérigazgatója köti az ebet a karóhoz, úgy fogalmaz, hogy csak ígéretet tettek az EU felé, de konkrét szerződés erre vonatkozóan nincs.

A gyógyszergyár belgiumi gyárbában megjelentek az EB kérésére a belga egészségügyi minisztérium ellenőrei, hogy megnézzék, miért akadozik a gyártás.