„1%
A lényeg

Nem alkotmányellenes, ha az oltatlanokra több korlátozás vonatkozik

19/10/2021 16:29

| Szerző: Klubrádió

Közel ezer panaszt nyújtottak be az Alkotmánybírósághoz azzal kapcsolatban, hogy a védettségi igazolvánnyal rendelkezőkre kevesebb korlátozás vonatkozik, mint azokra, akiknek nincs. A testület elutasította az indítványt.

A panaszokat benyújtók szerint a rendelet hátrányosan megkülönböztette azokat, „akik az egészségügyi kockázatok miatt hozott döntésük alapján nem rendelkeztek védettségi igazolvánnyal”, és ez súlyos alapjogsérelmet okozott számukra – írja a 444.

Az Alkotmánybíróság azonban indoklásában arra hivatkozott, hogy a koronavírus-járvány okozta egészségügyi veszélyhelyzet idején egyes alapvető jogok gyakorlása felfüggeszthető, vagy az Alaptörvényben megállapított mértéken túl korlátozható. A testület ez alapján elfogadta a jogkorlátozás legitim céljaként a koronavírus-járvány leküzdését, ezen belül az egészségügyi, társadalmi és gazdasági hatásainak a csökkentését, a károk enyhítését.

A testület rendszeresen felülvizsgálta a korlátozások szükséges voltát is. Az Ab a vizsgálata során diszkriminációt sem állapított meg.

Az Ab vizsgálta azt is, hogy az egészségügyi önrendelkezési jogot sértik-e a támadott rendelkezések. Ezzel kapcsolatban azt állapította meg, hogy mivel az oltás felvételét a kormányrendelet nem tette kötelezővé, nincs érdemi összefüggés a támadott szabályozás és az emberi méltósághoz való jog, illetve azon belül az önrendelkezési jog között sem.