Négy kastélyt szórt szét Lázár, Márki-Zayéknak is jutott egy
15/02/2025 08:10
| Szerző: Klubrádió
| Szerkesztő: Bárkay Tamás
Február második felében pedig újabb húsz kastélyt hirdet meg a kormány.
Lezárult a kastély-örökbefogadási program pályázatának első köre, Lázár János pénteki bejelentése alapján négy kastély sorsáról döntött. Eszerint
a Nádasdladányi Nádasdy-kastély a Richter Gedeon Nyrt.-hez;
a bajnai Sándor–Metternich-kastély a Mol Új Európa Alapítványhoz;
a majkpusztai Esterházy-kastély pedig az oroszlányi önkormányzathoz kerül
– szúrta ki a Telex.
A miniszter Facebook-videójából kiderül, hogy elfogadta többek között a Márki-Zay Péter vezette hódmezővásárhelyi önkormányzat pályázatát is, így a városhoz kerül a szabadkígyósi Wenckheim-kastély fenntartása, üzemeltetése és fejlesztése.
Lázár megköszönte a hódmezővásárhelyiek nagyvonalúságát, mondván, a város adófizetői fogják mostantól fenntartani a kastélyt. Kiderült az is, hogy összesen 22, jól kidolgozott pályázat érkezett, február második felében pedig újabb húsz kastélyt hirdet meg a kormány.