„Vásároljon

Mindenkit boncolni kellene, aki az oltást követő egy hónapon belül halt meg

16/04/2021 12:21

| Szerző: Klubrádió

A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) tájékoztatása alapján mindenkin, aki elmúlt 65 éves, és az oltás követő egy hónapon belül meghalt, kötelező elvégezni a boncolást.

A kormányhivatalok figyelmét még a múlt héten hívta fel a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) arra a 2019. január 10-én kiadott tájékoztatóra, amelyben többek között előírják, hogy

- minden olyan elhalálozást be kell jelenteni, amely az oltást követő 1 hónapon belül történt; és

- az oltást követő 1 hónapon belüli elhalálozás esetén a halottvizsgálatot végző orvosnak kezdeményeznie szükséges a kórboncolást, valamint az Oltást Követő Nem Kívánatos Esemény (OKNE) bejelentését.

Ez viszont – a Telex halottszállítással foglalkozó forrása szerint – újabb pluszterhet róhat az amúgy is a határaikat feszegető egészségügyi intézményekre és dolgozóikra. Orbán Viktor miniszterelnök ugyanis a múlt heti rádióinterjújában jelentette be, hogy a regisztrált 65 év felettiek 90 százaléka már megkapta az első koronavírus elleni védőoltást.

Az NNK tájékoztatása alapján ez azt is jelenti, hogy mindenkin, aki elmúlt 65 éves, és az oltás követő egy hónapon belül meghalt, kötelező elvégezni a boncolást. - írta a Telex.hu

 

„A mindennapi gyakorlatban ráadásul az látszik, hogy a halottvizsgálatot végző orvoshoz – aki eldönti, hogy kér-e boncolást vagy sem – még nem is jutott el az információ, hogy a járvány alatt is ezt az irányelvet kell követni”, állítja a forrás. Ez pedig azért kelthet zavart, mert „a hamvasztásra kizárólag a kormányhivatalok adhatnak engedélyt. Ha pedig nincs engedély, a holttest boncolásra visszakerül a kórházba, azt hűteni és tárolni kell. Ha pedig mindenkit beküldenek boncolásra, a kórházi kapacitás végleg kifullad”, magyarázta a lap forrása. Szerinte plusz nehezítő körülmény az is, hogy a kormányhivatalok munkatársai nem férnek hozzá az elhunytak betegútját mutató elektronikus rendszerhez. Így azt sem látják, hogy az illető kapott-e az elmúlt egy hónapban bármilyen – akár koronavírus elleni – védőoltást.

Az oldal forrása egyébként a budapesti kórházak helyzetét ismeri. Azt mondja, a mostani túlterheltség miatt már nem is mindenhol végeznek boncolást, csupán néhány kórház maradt, ahol azt megteszik, de számtalanszor találkozik olyan esettel, hogy az orvosok úgynevezett boncolásmellőzési engedélyeket adnak ki, mert annyira le vannak terhelve.

„Nyilván tudományos szempontból jelentősége van annak, hogy mindenkit, aki az oltás után hunyt el, boncolni szeretnének, de ez a gyakorlatban garantáltan nem így lesz” – vélte a Telex forrása.

Arról, hogy a holttestek tárolását országszerte, pl. Debrecenben is már hűtőkonténerekben oldják meg, ebben a cikkben írtunk.

(Forrás: Telex.hu)