„Klubrádió

Merkely szerint az indiai vírusmutáns nem okoz majd gondot Magyarországon

14/05/2021 16:30

| Szerző: Klubrádió

Az indiai mutáns ellen minden Magyarországon alkalmazott oltás az eddigi adatok alapján jól véd, ezért véleményem szerint ez nem okoz gondot nálunk – mondta Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora az Origónak adott interjújában, amelyet a 24.hu szemlézett.

Közölte: itthon a brit mutáns terjedt el, ez az agresszívebb, virulensebb kórokozó némileg megakadályozza más vírusvariánsok terjedését is. Erről Karikó Katalinnal is beszélgettek, amikor találkoztak.

„A brit mutáns okozta itthon a súlyos harmadik hullámot, és láttuk, hogy ez nem engedte elterjedni a dél-afrikai vírusvariánst sem” – tette hozzá Merkely, aki elmondta azt is, hogy „a gyógyszertári tesztek pedig csak egyfajta antitestet mutatnak ki, amelynek mennyisége teljesen más lehet a különböző vakcinák esetében. Akinél kevés az antitest a teszt szerint, az egyáltalán nem jelenti azt, hogy nem védett. Ezek a tesztek nem sokat érnek.”

(forrás: 24.hu)