„Klubrádió

Merkely Béla: 1,5 millióan eshettek át a fertőzésen itthon

28/11/2020 18:31

| Szerző: Klubrádió

A Semmelweis Egyetem rektora, Merkely Béla a négy orvosi egyetem adatainak ismeretében, úgy látja, hogy a lakosság 15 százaléka, több mint másfél millió ember eshetett át a fertőzésen. Szerinte nagyjából március-április környékére túl tudunk lenni ezen a koronavírus-járványon.

Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora, aki maga is átesett a koronavírus-fertőzésen, az ATV Egyenes Beszéd című műsorában azt mondta, számításai szerint már több mint másfélmillió magyar esett át a koronavírus-fertőzésen, ami nagyjából 15 százalékot jelent. Ahhoz, hogy a nyájimmunitás meglegyen 60 százalékra van szükség – írja a Telex.

A szakember az elmúlt napokban maga is átesett a koronavírus okozta betegségen.

Míg a WHO továbbra sem ajánlja, Merkely szerint a remdesivir hatékony lehet a fertőzés korai szakaszában, mert ilyenkor még képes „félrevezetni a vírussejtek osztódását”, ezért fontos, hogy minél korábban észleljük a tüneteket. Enyhe és középsúlyos esetekben a favipiravir lehet hatékony.

Megújult a Semmelweis Egyetem II. sz. Gyermekgyógyászati Klin
 
Merkely Béla Fotó: MTI/Kovács Tamás
 

Számításai szerint több mint 1,5 millió magyar esett már át a koronavírus-fertőzésen, ami nagyjából 15 százalékot jelent. Ahhoz, hogy a nyájimmunitás meglegyen 60 százalékra van szükség. „Nap, mint nap újabb tízezrek kapják meg a megbetegedést. Azt gondolom, hogy nagyjából március-április környékére túl tudunk lenni ezen a járványon” – emelte ki.

Mint a műsorban elmondta, mivel a négy orvosi egyetem adatszolgáltatását is ismeri, így látja, hogy hány beteg van, aki ténylegesen megfertőződik egy nap alatt a koronavírussal. Hozzátette: az abszolút számon kívül a pozitívak aránya is nagyon fontos.

A rektor szerint nagyjából március-április környékére túl tudunk lenni ezen a koronavírusjárványon.