„Zajlik
A lényeg

Megvalósulhat Orbán 3 ezer milliárd forintos vágya

12/08/2022 13:46

| Szerző: Klubrádió

3 ezer milliárdból valósulhat meg a kínai Contemporary Amperex Technology Co. Limited (CATL) akkumulátorgyártó üzeme Debrecenben.

Magyarország történetének eddigi legnagyobb beruházása valósul meg Debrecenben, ahol a kínai Contemporary Amperex Technology Co. Limited (CATL), a világ legnagyobb akkumulátorgyártója hozza létre második európai üzemét mintegy 3 ezer milliárd forint értékben - nyilatkozta a közmédiának Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM)parlamenti államtitkára pénteken.

A 24.hu összefoglalója szerint 221 hektáros területen épül majd fel a CATL létesítménye, és mintegy 9 ezer új munkahelyet hoz létre Magyarországon.

"A kínai beruházás az elektromosjármű-gyártás területén valósul meg. Ez is alátámasztja, hogy a kormány helyes döntést hozott akkor, amikor meghirdette a kínai nyitás stratégiát és az elektromosjármű-ipart a magyar gazdaságfejlesztés egyik fő tengelyeként határozta meg" – tette hozzá Magyar.

(CATL) közleményben olvasható, hogy 7,34 milliárd eurót fektet be egy 100 gigawattóra (GWh) kapacitású akkumulátorgyár építésébe Debrecenben. Ez lesz a második európai akkumulátorgyára a németországi üzem után. A részvényesi közgyűlés jóváhagyásától függően az első gyártóüzem építése még az idén megkezdődhet.

A debreceni Déli Ipari Parkban megvalósuló projekt európai autógyártóknak szállít majd akkumulátorcellákat és modulokat. A vállalat közleményében hangsúlyozta: Magyarország – és különösen Debrecen – stabil üzleti környezettel, fejlett infrastruktúrával és logisztikai kapcsolatokkal, hosszú múltra visszatekintő autóiparral és számottevő versenyképes munkaerővel büszkélkedhet, így tökéletes választás a CATL második európai akkumulátorgyára számára.

Mivel a magyarországi üzem közel van vevői – például a Mercedes-Benz, a BMW, a Stellantis és a Volkswagen – néhány autógyárához, a CATL képes lesz jobban kielégíteni az európai piac akkumulátorkeresletét