Köszönjük, hogy támogattak minket.
A lényeg

Megszavazta a parlament a jövő évi költségvetést

17/06/2025 15:39

| Szerző: Klubrádió

 | Szerkesztő: Vikár Anna Flóra

Túlzottan optimista lehet, többek között a növekedési várakozásban, miközben választási osztogatás is jön.

133 igen szavazattal, 47 nem ellenében, nulla tartózkodás mellett elfogadta a parlament a 2026. évi költségvetési törvényt a keddi rendkívüli ülésen.

A jogszabály preambuluma szerint a jövő évi büdzsé háborúellenes költségvetés, amely a gyermekes családokat helyezi az első helyre – emeli ki a Népszava.

A törvényben a kormány 4,1 százalékos gazdasági növekedéssel számol, ez ugyanakkor jóval optimistább a szakértői várakozásoknál – ez pedig már az idei növekedési várakozásokra is igaz.

Az idei inflációt 4,5, a jövő évit 3,6 százalékosra becsülik.

Közben Nagy Márton gazdasági miniszter arról is beszélt, hogy a hiány a GDP 3,7 százaléka lesz, ami 0,2 százalékponttal magasabb, mint amivel februárban terveztek és 0,8 százalékponttal több, mint az EU előtt vállalt terv.

A jövő évi választások azt is jelentik, hogy a költségvetésben számos bejelentett ígéret, osztogatás jelentkezik, például: két lépésben megduplázzák a családi adókedvezményt, fokozatosan életbe léptetik a 3 illetve a 40 év alatti 2 gyermekes anyák szja-mentességét, hathavi fegyverpénzt fizetnek a hivatásos rendvédelmi dolgozóknak.

Míg a helyi önkormányzatok támogatásaira 1419 milliárd forint szerepel a költségvetésben az idei 1305 milliárd forint után, növekszik a szolidaritási adó mértéke: az idei 360 milliárd forint helyett jövőre 396 milliárdot szednének be a helyhatóságoktól.