„Klubrádió

Operatív törzs: megkezdődött az egészségügyi dolgozók beoltása

28/12/2020 12:50

| Szerző: Klubrádió

Több mint ezer egészségügyi dolgozót oltottak be két nap alatt itthon. A Nemzeti Népegészségügyi Központ főosztályvezetője szerint az oltásnak különösebb mellékhatása nem volt eddig. Galgóczi Ágnes elmondta, hogy jelenleg három nagyvárosban, Budapesten, Nyíregyházán és Debrecenben kezdték oltani az embereket, de amint további szállítmányok érkeznek, 25 ponton kezdődhet meg a beoltás.

1094 egészségügyi dolgozót oltottak be eddig két nap alatt Magyarországon – árulta el Galgóczi Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi Központ főosztályvezetője az operatív törzs hétfői tájékoztatóján – írja 24.hu.

Budapesten kívül Nyíregyházán, illetve Debrecenben kezdték el oltani az egészségügyi dolgozókat. Az első körben közülük közel 5 ezren kaphatják meg a vakcinát. A következő vakcina-szállítmányokkal pedig 25 ponton olthatják az egészségügyi dolgozókat.

Galgóczi azt is hozzátette, hogy a kormány 17,5 millió adag oltóanyagot kötött le, és az orosz és a kínai vakcinák tesztelése is folyamatban van. 2021 elején kaphat több vakcina is engedélyt az EU-ban, ezután kezdődhet meg a tömeges oltás – írja a portál.

vakcina
 

A főosztályvezető azt is elmondta, hogy a lakosság 60 százalékának beoltása után alakulhat ki a nyájimmunitás.

Hozzátette, aki 3 hónapnál régebben esett át a fertőzésen, az is oltathatja magát, és ajánlott a vakcináció a betegségen átesetteknek is. Különösebb oltás utáni reakciót egyelőre nem tapasztaltak Magyarországon.