„Klubrádió

Meghalt Gallai Péter

16/09/2019 12:55

| Szerző: Klubrádió

Elhunyt a Piramis együttes tagja, Gallai Péter, a hetvenes évek második felének meghatározó sztárzenekarának zenésze, és több slágerének szerzője.

Meghalt Gallai Péter, a Piramis és a Bikini együttes tagja. A zenész 65 éves volt. A gyászhírt a Piramis együttes közölte Facebook-posztjában.

"Szomorúan tudatjuk mindenkivel, hogy Gallai Péter ma éjszaka álmában elhunyt. Péter a Piramis zenekar billentyűse, énekese, szerzője, a zenekar örökös tagja. Döbbenten és mély megrendüléssel fogadtuk a hírt, osztozunk családja fájdalmában" – írták.

 
Gallai Péter Fotó: Facebook
 

Gallai 1971-ben alapította első zenekarát. 1974-ben végzett a Konzervatóriumban. Játszott a Nautilus zenekarban, ahonnan Som Lajos, az éppen alakuló Piramis vezetője hívta az új zenekarba. Gallai 1974-től 1982-ig, az együttes fénykorában Piramis tagja volt, több dalukat nem csak ő szerezte, de énekelte is, majd Révész Sándor kiválás után rövid ideig a frontember szerepét is átvette. A Piramis leállás után zenélt a Bikiniben és a Favágókban is, aztán 2009 óta ismét a Piramis tagja volt. Gallai szerezte többek között a Szállj fel magasra zenéjét is.

A Piramis tagjai a szombati, Várkert Bazárban megrendezett, Volt egyszer egy Ifipark című koncertjükön is megemlékeznek majd Gallai Péterről.