Matek az Operában: egy emberrel kevesebbet rúgnak ki, így nem kell egyeztetni
12/06/2025 09:00
| Szerző: Klubrádió
29 fő elbocsátását jelentette be a szakszervezetek jelenlétében a Magyar Állami Operaház főigazgatója – tudta meg a Magyar Narancs. A döntés hátterében átszervezésre hivatkozik a vezetés, ám a konkrét részleteket – így az érintett munkaterületeket – egyelőre nem közölték. A szakszervezetek tiltakoznak, és egyeztetést követelnek, Ókovács Szilveszter viszont azzal érvelt: a döntés megfelel a törvényeknek, és „nem csoportos létszámleépítés”, hiszen a jogszabályi határ épp 30 főnél kezdődik. Ezáltal elkerülhető a kötelező egyeztetés és a szigorúbb eljárási szabályok.
A Magyar Narancs cikke szerint Ókovács mindezt azzal toldotta meg, hogy az intézkedés megfelel korábbi ígéretének, miszerint nem lesz csoportos létszámleépítés az Operaházban.
A két legnagyobb érintett érdekképviselet szerint a munkáltató megkerülte az érdemi párbeszédet, és sztrájk is lehet a vége, ha nem születik megegyezés.
Bárány Balázs a Magyar Narancsnak azt mondta, nem fogadják el a leépítést. „Mihamarabb kezdeményezni fogjuk a kollektív szerződés szerinti egyeztetést. Ha nem hozza meg az általunk elvárt eredményt, a tavaly meghirdetett kollektív munkaügyi vitát fenntartva sztrájkot fogunk tartani” – jelentette ki.
Az Operaház évek óta költségvetési gondokkal küzd, jelenleg is milliárdos a hiány.