„Vásároljon
A lényeg

Márki-Zay: Ma belépni a Fideszbe olyan, mint 1989-ben belépni a Munkásőrségbe

17/10/2021 21:52

| Szerző: Klubrádió

Megtartotta győzelmi beszédét Márki-Zay Péter. A hódmezővásárhelyi polgármester megköszönte a a támogatást a DK szavazóinak is, továbbá Dobrev Klárának is nagy tapsot kért a közönségtől. Hozzátette:  a DK miniszterelnök-jelöltjével, megállapodtak, hogy a közös győzelemben ők ketten szövetségesek. Annyira érzik szerinte a kormánypártok a vesztüket, hogy "ma belépni a Fideszbe olyan, mint 1989-ben belépni a Munkásőrségbe".

Az első szó a köszöneté – kezdte győzelmi beszédét Márki-Zay Péter, aki mögött ott állt a színpadon a családja, a felesége és a gyermekei. Megköszönte a támogatást Hódmezővásárhelynek is, valamint a saját körzete minden településének. Megjegyezte: a legmagasabb részvétel volt Csongrád megyében az előválasztáson. "Csak úgy mehetünk előre, ha a hátország stabil" – mondta.

A mögötte állókat ezúttal is "a tiszták koalíciójának" nevezte Márki-Zay Péter. Külön megköszönte a javára visszalépett Karácsony Gergely, továbbá a Párbeszéd és az LMP támogatását is. Valamint megköszönte "a megtisztuló szocialista párt támogatását is." 

Megköszönte a támogatást a DK szavazóinak is, továbbá Dobrev Klárának is nagy tapsot kért a közönségtől Márki-Zay, megjegyezve: beszélt a DK miniszterelnök-jelöltjével, aki felhívta és gratulált neki, abban pedig már tegnap este megállapodtak, hogy a közös győzelemben ők ketten szövetségesek. 

Ezúttal "ellenzéket is váltottunk" - fogalmazott Márki-Zay, külön utalva azokra, "akiket meg lehetett venni, meg lehetett zsarolni". Úgy vélte, olyanokat kell maga mögött tudnia, akik tényleg el akarják számoltatni a bűnösöket jobb és baloldalon egyaránt, mert "a korrupciónak nincsen színe".

"Ezt a választást nem én nyertem, ezt ti nyertétek meg" - mondta az eredményvárón összegyűlt közönségnek, hozzátéve: nem tőle, tőlük, mindannyiuktól kell félnie Orbán Viktornak. Úgy fogalmazott: "ti tudtok forradalmat csinálni"!

Karácsony Gergely szerinte "rengeteg támadást fogott fel eddig", amit ezentúl ő kap majd, de valójában ezek a támadások egy új Magyarország ellen szólnak. "Együtt, pártok és civilek kivívhatjuk hazánk új szabadságát" - mondta, hozzátéve: új Magyarországot akarnak építeni, ahol "a szeretet lesz az uralkodó".

Márki-Zay az új Magyarországról szólva azt is mondta, "ebben az új Magyarországban minden zsidót, meleget, cigányt, jobb- és baloldali embert szeretettel fogunk magunkhoz ölelni". Szerinte az új Magyarországon nem lehet többé gyűlöletkampány, és politikusok zsarolása sem.

Azt is mondta: biztos benne, hogy a lejáratókampányok majd csak most kezdődnek el igazán, hiszen fideszes informátorai szerint "már eddig 50 milliót fektettek a lejáratásomba".

A következő időszak legfőbb feladata Márki-Zay szerint az, hogy "eljuttassuk az igazságot a legkisebb faluba is", minden postaládába. "Meg kell győzni minden magyar falu minden lakóját, hogy nem Gyurcsány, hanem az igazság fog eljönni Magyarországra" - mondta.

"Egy kérdés maradt mostantól kezdve a választásig: Fidesz vagy nem Fidesz? Ha leváltjuk őket, még a fideszeseknek is jobb lesz" – mondta Márki-Zay, hozzátáve: lesz választás jövőre, ez a meccs pedig olyan lesz, amikor "az egyik csapatnak úgy kell fociznia, hogy össze van kötve a lába." Megjegyezte: nemcsak krumplival és száraztésztával, hanem pénzzel is megpróbálják majd megvásárolni jövőre a szavazatokat ellenfeleik, ezért megerősítette: egymillió forintos nyomravezetői díjat ajánl fel annak, aki hasonló csalásról szolgáltat bizonyítékot. Az ellenzékieket arra is bíztatta, hogy szavazatszámlálóként, szavazóbiztosként figyeljenek a választás tisztaságára.

A jövő heti Békemenetre utalva azt tanácsolta: mindenki függesszen ki az útvonalon olyan molinókat, plakátokat, lepedőket, amelyeken a Fidesz bűneit sorolják fel.

Márki-Zay beszélt az új alkotmányozási folyamatról is, amely szerinte "részvételi alkotmányozás lesz", azzal a céllal, hogy többé senki ne siklathassa ki a demokráciát úgy, mint Orbán Viktor tette. Beszélt az utóbbi hónapok kormányzati osztogatásairól is, ami szerinte csak azt jelzi, hogy "a Fidesz fél", ezt mutatja azt is, hogy Polt Pétert is "bebetonozták" a kétharmados törvénymódosítással, és ezt tervezik a médiahatóság új elnökével is. Annyira érzik szerinte a kormánypártok a vesztüket, hogy "ma belépni a Fideszbe olyan, mint 1989-ben belépni a Munkásőrségbe".

(via hvg.hu , kiemelt kép: MTI/Balogh Zoltán)