„Köszönjük,
A lényeg

Már a harmadik legrosszabb Európában a magyar infláció

17/11/2022 13:14

| Szerző: Klubrádió

 | Szerkesztő: Szikora Gábor

Feljött a harmadik helyre a magyar infláció (21,9 százalék) az uniós pénzromlási versenyben – derül ki az Eurostat friss inflációs jelentéséből, amely az októberi állapotokról számol be. Csak a litván és az észt pénzromlás rosszabb a miénknél a kontinensen.

A dokumentum alapján az Európai Unió inflációja a szeptemberi, 10,9 százalékosról a tizedik hónapban 11,5 százalékosra nőtt, míg az egy évvel korábbi októberi adat 4,4 százalék volt. Az eurózóna inflációja pedig szeptemberben, 9,9, októberben már 10,6 százalékos volt, míg 2021. tizedik hónapjában 4,1 százalékos.

Magyarország az Eurostat-jelentés alapján most már tényleg kiemelkedően rosszul teljesít, a magyar infláció ugyanis a 21,9 százalékával októberben már a harmadik legnagyobb volt Európában. Csak Litvánia előz meg minket 22,1 százalékkal, illetve a továbbra is első Észtország, a maga 22,5 százalékos pénzromlásával.

Ugyanakkor Litvániába és Észtországban (illetve a szintén magas inflációval küzdő Lettországban) már csökken a pénzromlás mértéke a múlt hónaphoz képest: az észteknél akkor 24,1 százalék volt, a litvánoknál 22,5. Lettország esetében 22-ről 21,7 százalékra javult a mutató. A magyar adat viszont romlott: szeptemberben 20,7 százalékos infláció volt az országban, ezzel voltunk negyedikek a listán.

Régiós összevetésben továbbra is toronymagasan a legrosszabb teljesítményt nyújtja Magyarország inflációs szempontból, "brüsszeli szankciós bombák" ide vagy oda (előbb a szeptemberi adatok olvashatók, majd a nyíl után az októberiek):

  • Csehország: 17,8 százalék -> 15,5 százalék
  • Lengyelország: 15,7 százalék -> 16,4 százalék
  • Szlovákia: 13,6 százalék -> 14,5 százalék
  • Románia: 13,4 százalék -> 13,5 százalék

A legalacsonyabb európai inflációs adatot Franciaország produkálta októberben, 7,1 százalékkal, majd Spanyolország, 7,3-mal, illetve Málta, 7,4-gyel.

(forrás: hvg.hu, kiemelt: Pixabay)