„Zajlik
A lényeg

Magyar Péter szerint Varga Judit arról beszél a hangfelvételen, hogy "ez egy maffiakormány, amiből nem lehet kiszállni"

25/03/2024 19:05

| Szerző: Klubrádió

Magyar azt ígérte, magát a felvételt kedden 9 órakor hozza nyilvánosságra, és az ügyészségnek is átadja.

Magyar Péter közölte, hétfőn 18 óra 30 perckor közzétesz egy interjút, amelyben elmagyarázza "az állításait alátámasztó hangfelvétel keletkezésének és nyilvánosságra hozatalának okát és körülményeit".

Az interjúban Gulyás Balázs, a Gulyáságyú Média szerkesztője kérdezte. Magyar Péter azt mondta, hogy a felvételt ő készítette, és a volt felesége, Varga Judit korábbi igazságügyi miniszter hallható rajta. Hozzátette, 2023 januárjában készült a felvétel, előtte sosem rögzítette senki beszélgetését. 

Magyar szerint Varga Judit ebben a beszélgetésben elkezdte magyarázni, hogy „ez egy maffiakormány, amiből nem lehet kiszállni”. Ebben az időszakban Varga még a magyar kormány igazságügyi minisztere volt, csak fél évvel később, tavaly júniusban mondott le. Magyar hozzátette, a beszélgetésben szó volt a Völner-Schadl-ügyről és szóba került Rogán Antal kabinetminiszter is.

Magyar Péter az interjúban azzal indokolta, hogy felvette a volt feleségével folytatott beszélgetést, mert úgy érezte, ezzel meg tudja védeni a családját. „Nem vagyok magamra büszke, hogy egy ilyen felvételt kellett elkészítenem. Arra meg főleg nem, hogy nyilvánosságra kell hoznom. De a szükség törvényt bont” – mondta. Szerinte közérdek, hogy a felvétel az ügyészséghez kerüljön és azt a nyilvánosság is megismerje. Azt, mondta ezzel akarja nyomás alá helyezni az ügyészséget, hogy lefolytassák az eljárást.

Hozzátette, Varga Judit korábban tudta, hogy készült egy hangfelvétel a beszélgetésükről. Magyar két-három hete jelezte a volt feleségének, hogy nyilvánosságra hozza a felvételt, mert a lelkiismerete szerint sem tehet mást. Varga Judit viszont elzárkózott attól, hogy bemenjen vele tanúskodni az ügyészségre.

Magyar ígérete szerint magát a felvételt kedden 9 órakor hozza nyilvánosságra, és az ügyészségnek is átadja.