„Klubrádió

Lesz közös ellenzéki miniszterelnök-jelölt

16/11/2020 12:43

| Szerző: Klubrádió

Közös miniszterelnök-jelöltet állít a demokrata ellenzéki szövetség. A pártok vezetői azt ígérik, hogy az előválasztásokat követően 106 közös jelöltüket is bemutatják a választóknak.

A demokrata ellenzéki szövetség (DK, Jobbik, LMP, Momentum, MSZP, Párbeszéd) pártelnökei kinyilvánították, hogy legkésőbb 2021. október 23-án – az előválasztások lebonyolítását követően – közös miniszterelnök-jelölttel és 106 közös jelölttel áll a választók elé – írja a 444.

A portál szerint a pártelnökök megállapodtak, hogy elutasítják a kormány által kezdeményezett választási szabálymódosításokat és az Alaptörvény-módosítást. Kinyilvánították, hogy bármit is fogad el a parlament, a megváltoztatott választási szabályokhoz alkalmazkodva győzelemre készülnek, és „az Alaptörvény-módosítás mögé bújtatva ellopott közpénzt visszaszerzik”.

EP-választás - Megkezdődött az európai parlamenti választ?
 
Szavazás, illusztráció
 Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Az előválasztások lebonyolításában civil szervezetek együttműködésére is számítanak, sőt közös alapértékek elfogadása esetén civil jelöltek is indulhatnak az előválasztásokon.