„Klubrádió
A lényeg

Lefújta a "gyermekvédelmi" törvénycsomag tárgyalását a Fidesz

26/02/2024 11:15

| Szerző: Klubrádió

Muszáj volt, tekintve, hogy a törvénycsomgot még be sem nyújtották.

Vasárnap este 19:33-kor összehívták, majd hétfőn reggel 7:56-kor le is mondták az Országgyűlés igazságügyi bizottságának ülését, ahol nem sokkal később, 10:15-kor már egyetlen napirendi pontként tárgyalták volna a Fidesz-frakcióban összeállított, “gyermekvédelmi” törvénycsomagot. A szédületes tempóban összehívott, majd lefújt ülés önmagában is furcsa,

az pedig főleg szokatlan, hogy egy olyan törvényjavaslat tárgysorozatba vételére hívnak össze ülést,

amelyet még be sem nyújtottak.

– írja a 24.hu.

Az Országgyűlés plenáris ülése
 
Kocsis Máté Fidesz-frakcióvezető egy olyan tervről beszélt korábban, miszerint a kormánypártok azt szeretnék, hogy egyáltalán ne legyen szabadlábra helyezés a pedofil bűnügyekben. Fotó:
MTI/Koszticsák Szilárd
 

Ha tehát a február elején még nem tervezett, majd a Novák Katalin, továbbá Varga Judit és Balog Zoltán lemondásához vezető kegyelembotrány miatt mégis bevetett változtatás szövege nem is ismert, az elmaradt ülés napirendi javaslatából legalább a címe kiderül. Az pedig “A pedofil bűnelkövetők feltételes szabadságra bocsáthatóságának kizárásáról szóló törvényjavaslat” – hívja fel a figyelmet a lap.