„Köszönjük
A lényeg

Lemondott Novák Katalin

10/02/2024 17:33

| Szerző: Klubrádió

Miután idő előtt hazarepült Katarból ma reggel, a repülőtérről a Sándor-palotába ment, és nemrég a nyilvánosság elé állva lemondott a köztársasági elnöki pozícióról.

Miután a hét második felére gyakorlatilag elfogyott a levegő a köztársasági elnök körül amiatt, hogy K. Endrének – a bicskei gyermekotthonban évekkel ezelőtt történt pedofilbotrányban érintett igazgatóhelyettesnek, aki megpróbálta az áldozatokat elhallgattatni és éveken át hunyt szemet a főnöke által elkövetett gyerekek elleni szexuális abúzusnak – kegyelmet adott, és miután Kocsis Máté fideszes frakcióvezető, és Orbán Viktor is kihátrált gyakorlatilag az államfő mögül, szombaton délután Novák Katalin beadta a lemondását.

A köztévének adott, felvételről közvetített beszédében 2024. február 10-én 17:27-kor az államfő elmondta, hogy érthető, hogy magyarázatot várnak tőle a kegyelemről. Abban a hiszemben döntött a kegyelemről, hogy K. Endre nem élt vissza a gyermekek bizalmával.

HIBÁZTAM - mondta.

A köztársasági elnök feladata a nemzet egységének képviselete, és a gyermekek védelme is ilyen. Magyar emberként ő is azt várná az államfőjétől, hogy ne hibázzon ilyen esetben. Ezért most bocsánatot kér azoktól, akiket megbántott és akik mellett nem állt ki. Államfőként ma utoljára áll a magyarok elé, és lemond a pozíciójáról.

„A döntés nem személyes okból volt nehéz. Azért volt nehéz, mert esküt tettem. Arra a kérdésre kellett most választ találnom, hogy eskümhöz híven képes lennék-e a köztársasági elnöki tisztséget továbbra is a magyar nemzet javára gyakorolni? Rendelkeznék-e azzal a mozgástérrel, amely ahhoz kell, hogy szuverén államfőként jól teljesítsem a feladatomat? Nem a válaszom mindkét kérdésre. Bocsánatot kérek azoktól, akik most úgy érzik, cserben hagyom őket. Akik most úgy érzik, hogy a gyűlölet legyőzte a szeretetet.” 

Mindenki vállalja a hibájáért a felelősséget, mondta, és megköszönte a lehetőséget, hogy mintegy két évig képviselhette az országot. Megköszönte a családjának is, hogy végig mellette álltak és célt adnak a közélet utáni életszakaszban is.

Arról egyelőre nincs szó, hogy Varga Judit, aki a kegyelem idején igazságügyi miniszter volt, és aki ellenjegyezte Novák kegyelmi döntését, marad-e a Fidesz EP-választási listájának élén. A kormánypárt a február 17-i szokásos Orbán-féle országértékelő után tart kihelyezett frakcióülést.

FRISSÍTÉS: Az Indexen megjelent, hogy Varga Judit is lemondott. Az egykori igazságügyi miniszter az Európai Ügyek Bizottságának elnökeként dolgozott és országgyűlési képviselő volt.

✽ ✽ ✽

A jogász-közgazdász végzettségű Novák Katalin 2014 és 2020 között család- és ifjúságügyért felelős államtitkár volt, utána 2020–21-ben családokért felelős tárca nélküli miniszter. 2017 és 2021 között a Fidesz alelnöke volt, 2018 és 2022 között pedig a Fidesz országgyűlési képviselője. 2022. május 10-én válaszották meg Magyarország köztársasági elnökének, ahol ő volt eddig az egyetlen nő és ő volt a legfiatalabb elnöke az országnak.

Novák Katalin a két ciklust kitöltő Áder Jánost váltotta a poszton, aki azt a Schmitt Pált váltotta, aki plágiumügye miatt kellett lemondjon. Ő Novákhoz hasonlóan, kb. húsz hónapig töltötte be az államfői posztot, 2010. augusztus 6. és 2012. április 2. között.

Kaufmann Balázs, a 444.hu újságírója írta meg február 2-án, hogy Novák Katalin 2023 tavaszán a pápalátogatás ürügyén kegyelmet adott K. Endrének. Eleinte a kormánypárti politikusok igyekeztek elbagatellizálni az ügyet, de olyan általános felháborodás tört ki országszerte, hogy Orbán Viktor csütörtökön délután olyan alkotmánymódosítási javaslatot nyújtott be, amely "lehetetlenné teszi, hogy kiskorú gyermekek sérelmére elkövetett bűncselekmények elkövetése esetén kegyelmet kaphasson". Még aznap a háttérbe szorították Novákot, aki Katarba repült ahol a vizes világbajnokságon szurkolt a magyar csapatnak.

Pénteken este 6-kor tüntetésen követelték lemondását a Sándor-palota előtt, Donáth Anna, a szervező Momentum elnöke azt ígérte, amíg nem mond le Novák, minden nap este 6-tól ott lesznek és tüntetnek.

Kilenc nap alatt jutott el oda a helyzet, hogy Novák Katalin végül lemondott.