Köszönjük, hogy támogattak minket.
A lényeg

Leállították a Vonatinfót, Vitézy szerint Lázár utasítására

21/06/2025 10:36

| Szerző: Klubrádió

Vitézy Dávid szerint már korábban terjedt a hír, hogy az elmúlt hetek botrányai és vasúti összeomlásai miatt Lázár János építési és közlekedési miniszter utasítást adott a MÁV-nak, hogy tüntessék el a Vonatinfót. A helyére "az EMMA nevű utazástervező teljesen használhatatlan térképes nézete kerül" – írta a közlekedési szakértő.

Leállították a Vonatinfó térképes vonatkövető rendszert, amely évek óta működött, és általa színkódos pöttyök révén könnyen követhetők voltak a vonatok késései, a pillanatnyi forgalmi helyzet bárki számára. A felhasználókat már automatikusan az Egységes Menetrend Magyarországon (EMMA) nevű utazástervezőre irányítja át a rendszer. Az EMMA funkcionalitása azonban töredéke a korábbinak, mivel a térképes vonatkövetési áttekintő nézetet például nincs a funkciók között – írja a 24.hu.

Vitézy Dávid közlekedési szakértő, a Podmaniczky Mozgalom fővárosi frakcióvezetője a közösségi médiában szombaton reggel azt írta, már pénteken terjedt a hír, hogy az elmúlt hetek botrányai és vasúti összeomlásai miatt Lázár János építési és közlekedési miniszter utasítást adott a MÁV-nak, hogy az applikációból és a netről is tüntessék el a Vonatinfót.

„Nem akartam elhinni, hogy ez megtörténhet” – írta Vitézy, hozzátéve, hogy reggelre megszűnt a Vonatinfó weboldal, és Androidon már le is frissült a MÁV app, a Vonatinfó térkép pedig eltűnt. „A helyükre az EMMA nevű utazástervező teljesen használhatatlan térképes nézete kerül, mely a vasúti közlekedés áttekintésére, a forgalmi helyzet lekövetésére, vonatok keresésére teljesen alkalmatlan” – tette hozzá. 

A MÁV hivatalos honlapján a témáról azt közölte: „az elmúlt időszak több változása is indokolttá teszi, hogy újabb információval bővüljenek és egységessé váljanak a MÁV-csoport valós idejű járatinformációkat megjelenítő térképei”. 

A közleményben azt írták: Az EMMÁ-n már most követhető az adott vonat- vagy buszjárat pontos tartózkodási helye, esetleges késése és várható érkezési ideje, de ezek hamarosan újabb információkkal is kiegészülnek.  „A fokozatosan megújuló felületen kialakítunk például olyan megoldást is, amely az esetleges vonatszám-változásokat is követhetővé teszi, ezzel kapcsolatban ugyanis számos téves vagy megtévesztő információ jelent meg korábban a nyilvánosságban, de lehetőség lesz a haváriahelyzetek kezelésére elindított mentesítő vonatok vagy pótlóbuszok mozgásának valós idejű követésére is” – fogalmaztak.

Vitézy Dávid a hivatalos MÁV-közleményt úgy kommentálta, hogy próbálják jó hírként tálalni az EMIG és a Vonatinfó megszűnését, a „szokásos hazug stílusban”.

Érdekesség, hogy a MÁV vezérigazgatója, Hegyi Zsolt még egy héttel ezelőtt is épp a Vonatinfóra hivatkozva vádolta hangulatkeltéssel azokat a médiumokat, amelyek a vonatkésések követésének leállításáról írtak. A MÁV-vezér akkor írta: „egyetlen felület van, ahol a vonatkésések konkrétan követhetőek: ez a Vonatinfó-térkép”. 

(Kiemelt kép: Klubrádió/Mátyus László)