„Klubrádió

Lázár kastélya a járvány dacára is rekordbevételt hozott

8/06/2021 07:19

| Szerző: Klubrádió

A Lázár János résztulajdonában álló, ingatlan-bérbeadással foglalkozó Grosswiese Zrt. 80 millió forintos bevételt, 40 milliós nyereséget tudhat magáénak 2020-ban. A fideszes képviselő cége körül akad zavaró tényező. Míg Lázár állítása szerint 23 százalékos tulajdonrésze van, az Opten nyilvántartása szerint 99 százalékban Kulik Jenő ügyvéd a tulajdonos.

Eddigi legjobb üzleti évét produkálta a Lázár János résztulajdonában álló társaság, amely a Hódmezővásárhelyhez tartozó batidai tanyavilágban felépített vadászkastélyt birtokolja. Arról a luxusingatlanról van szó, amit a volt kancelláriaminiszter és családja földjei vesznek körbe. – írja a 24.hu.

A Grosswiese Zrt. frissen megjelent pénzügyi beszámolójából kiderül, hogy a társaság csaknem 80 millió forint bevételt ért el 2020-ban, az összeg felét, vagyis közel 40 millió forintot pedig nyereségként könyvelt el. Ez 20 millió forintos bevételnövekedés az egy évvel korábbihoz képest. A profitot a tulajdonosok – köztük a csaknem 23 százalékos résztulajdonos fideszes képviselő – nem vették ki a cégből, hanem eredménytartalékba helyezték.

A portál megkereste Lázár Jánost, főként arról érdeklődve, minek köszönhető, hogy a koronavírus miatti korlátozások ellenére ez volt a cég eddigi legjobb éve. A volt miniszter sajtósa erre azt írta: A járványügyi intézkedések kevésbé érintették az ingatlanok bérbeadását, ezzel együtt szeretném kiemelni, hogy a Grosswiese Zrt. minden járványügyi korlátozásnak, jogszabálynak maradéktalanul eleget tett.

Hozzátette, hogy a Grosswiese Zrt. mint vagyonkezelő cég az ingatlan bérbeadása mellett egyéb gazdasági és pénzügyi tevékenységet is végez, más cégben is rendelkezik érdekeltséggel, amelyekből bevétele származik. Azt ugyanakkor nem tudni, melyik másik vállalkozásban érdekelt a társaság, ez ugyanis sem a cégadatbázisból, sem a Grosswiese Zrt. pénzügyi beszámolójából nem derül ki, és Lázárék sem árulták el.

A vadászkastélyt birtokló cég tulajdonosi szerkezete meglehetősen homályos. A legutóbbi vagyonnyilatkozatában Lázár János azt írta, hogy a társaságot 22,92 százalékban birtokolja. Ugyanakkor az Opten céginformációs szolgálat tavaly aktualizált adatai szerint Kulik Jenő ügyvéd főrészvényesként több mint 99 százalékos tulajdonos. A két adat kizárja egymást.