Lázár János beül a parlamentbe, Kövér a 444 értesülése szerint nem
27/04/2026 14:25
| Szerző: Klubrádió
| Szerkesztő: Vikár Anna Flóra
Lázár egy évre vállalja a munkát, és segíti a Fidesz belső megújulását.
Lázár János felveszi a mandátumát és beül az Országgyűlésbe – írja a 444. A leköszönő miniszter a lapnak azt mondta, egy évre vállalja a parlamenti munkát, és segíti a Fidesz belső megújulását.
Lázár tehát egyelőre nincs a nagy búcsúzók között, ugyanakkor a 444 információi szerint Kövér László eddigi házelnök is az utóbbiak táborát népesíti, ő sem veszi fel a mandátumát. A lap szerint Hoppál Péter is visszavonul, a pécsi elnökségről is lemondott, Hollik István pedig már Facebookra is kiírta, hogy nem lesz tagja a következő parlamentnek.
A Fidelitas elnöke, Mohácsy István is arról posztolt, hogy nem veszi fel az országgyűlési képviselői mandátumát. „Az én helyem most ott van, ahol a jövő épül: a közösségben, a Fidelitas újjászervezésében és megerősítésében” - írta a kampány után, amelyben nem igazán sikerült megszólítani a fiatalokat.
A Fidesz hétfőn délelőtt kezdett ülésezni a Képviselői Irodaházban, ott dől el, hogy a listáról kiket küld be a parlamentbe a párt. Orbán Viktor a választás utáni első interjújában azt mondta, a pártlistát eredetileg úgy állították össze, hogy kormányzásra készültek, a pártelnök szerint ellenzékben másokra lesz szükségük.
A 444 értesülései szerint Lezsák Sándor lánya, Lezsák Anna képviselő lesz, felveszi a mandátumát Bóka János, és Németh Balázs is.

