Vas megyében feljelentették főállásban kampányoló hivatali dolgozókat
27/04/2026 08:42
| Szerző: Klubrádió
| Szerkesztő: Vikár Anna Flóra
A feljelentési dokumentum hét személyt jelöl meg, felvették a fizetést, de nem jártak be a munkahelyükre.
Az elmúlt hónapokban a Vas megyei kormányhivatal, illetve az ahhoz tartozó járási hivatalok több dolgozója úgy kaphatott munkabért, hogy ténylegesen munkát nem végeztek, sőt, a munkahelyükre sem jártak be – írja a nyugat.hu. A lap úgy értesült, ismeretlen tettesek ellen tettek büntetőfeljelentést az ügyben.
A feljelentési dokumentum összesen hét embert nevez meg. Köztük van olyan, aki a nyilvántartások szerint hosszú ideje a Kormányhivatal ügyintézője, de legelőször csak a választások után látták bemenni a munkahelyére. Van olyan is, aki a feljelentés szerint a Fidesz országos kampánycsapatában dolgozott és a szombathelyi fideszes jelölt, Vámos Zoltán kampánystábját vezette, ezalatt azonban a hivatalban nem látták. Vannak, akik szintén a szombathelyi jelölt kampánycsapatának tagjaiként dolgoztak, de jövedelmüket a kormányhivataltól kapták. Közülük volt olyan is, aki névleg a főispáni titkárságon dolgozott.
"A fentieken túl valószínűsíthető, hogy Vas Vármegyében e fajta bűncselekményeket az ismeretlen tettesek, nemcsak a 2026-os választási kampány alatt, hanem az elmúlt 16 évre vonatkozóan is elkövethettek, különösen annak a ténynek a figyelembevételével, hogy a megyei kormányhivatal korábbi vezetője egyenesági rokoni kapcsolatban van az egyik megyei országgyűlési képviselővel"
– áll a dokumentumban.
A lap megkereste a megyei Rendőrfőkapitányságot, de ott napok óta nem kommentálták értesülést.

