A fideszes Bánki Erik sem veszi fel a mandátumát
26/04/2026 12:52
| Szerző: Klubrádió
Bánki Erik nem veszi fel a mandátumát, és nem lesz tagja a hamarosan megalakuló új Országgyűlésnek – erősítette meg a Fidesz regionális pártigazgatója, Baranya legismertebb fideszes politikusa a Pécs Aktuál értesüléseit.
Bánki – aki tavaly azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy orrszarvút lőtt Afrikában – egyben azt is bejelentette: visszavonul a frontpolitikától.
Bánki terjedelmes bejegyzést tett közzé Facebook-oldalán. „A családommal egyeztetve úgy döntöttem, hogy eggyel hátrébb lépek. 36 év után befejezem a frontpolitikát, de a háttérből mindent megteszek azért, hogy a közösségünk egyben maradjon, erősödjön, és mielőbb vissza tudjunk térni a kormányzásba.”
Azt írta, a 16 év alatt elkényelmesedtek, és „éppen a legfontosabb dolgok maradtak el: azok a belső viták és egyeztetések, amelyek előre viszik egy politikai közösség munkáját.” Szerinte „rossz kampánystratégia mentén, rossz üzenetekkel” próbálták elérni az embereket, majd posztját azzal zárta, hogy 56 évesen itt az ideje a váltásnak. „Jöjjenek most azok, akik lehetőséget szerettek volna kapni már korábban is, akikben van bizonyítási vágy, bátorság és küzdeni akarás, és persze még elég fiatalok is ahhoz, hogy felépítsenek egy politikusi karriert.”
„A vereség után nyilván változásra van szükség a táboron belül is. A miniszterelnök úr azt mondta a választás utáni keddi értékelés során, hogy mindannyian gondoljuk végig, mit is szeretnénk a következő időszakban. Abszolút megérti azt, hogy azok, akik 20–30 éve a politikai frontvonalban harcolnak, vagy elmúltak 60 évesek, úgy döntenek, hogy befejezik. Ezt nem tekinti cserbenhagyásnak. Ez kulcsmondat volt számomra, hiszen én is 36 éve vagyok a politika frontvonalában” – írta.
Bánki neve a pécsi Volvo-botrány miatt is előkerült a sajtóban.
(Kiemelt kép: MTI/Soós Lajos)

