„Klubrádió
A lényeg

Kövér újabb nőalázása

25/05/2021 15:56

| Szerző: Klubrádió

Az országgyűlés elnöke ismét elérte, hogy a parlament munkája ne a rendes kerékvágásban folyjon, és az ülést Kövér László a politikai ellenfeleinek megleckéztetésére, megbüntetésére és megalázására használta fel. Ezúttal is megvonta a szót a Jobbik elnökétől, figyelmeztetésben részesítette a Demokratikus Koalíció politikusát és szexista megjegyzésekkel igyekezett aláásni az országgyűlés tekintélyét.

Ismét Kövér László, az országgyűlés elnökének indulatairól szólt a parlament ülése. Kövér például megint megvonta Jakab Pétertől a szót. De Kövér Varjú Lászlót sem kímélte: a DK-s politikus urizáló orbáni rendszerről beszélt napirend előtt, és megemlítette a fideszes ficsúrokat. A téma ismerős: egy hete Kövér László ugyanezért - a fideszesek leficsúrozásáért - 10 millió forintra büntette meg a Jobbik elnökét. Varjú azt mondta, hiába kérték, hogy a vírusra való tekintettel minden nyugdíjasnak adjanak 50 ezer forint rendkívüli támogatást, a Fidesz a javaslatot lesöpörte az asztalról, hiszen "ez a fideszes ficsúroknak nem érdekük".

Kövér ezután az elnöki székből leszólva azt mondta Varjúnak, hogy utoljára figyelmezteti, és hogy felfogta, hogy a képviselő nem véletlenül jakabozott, és belecsempészte a ficsúrozást, írja a Telex.

Kövér László ezután Szabó Tímea ellenzéki politikusnak azt mondta, hogy ha egyszer „képes lesz öt percig csendben maradni, és végighallgatni a képviselőtársai válaszát, kap tőlem egy csokor virágot”.

Szabó Tímea napirend előtti felszólalásában Orbán Viktorra tett megjegyzéseket: „Viszlát maszk, goodbye, mondta néhány napja Orbán Viktor, mielőtt zsíros szájjal odatrollkodta volna magát egy szerencsétlen esküvői párhoz” - idézte a Párbeszéd politikusát a Telex.

Szabó szerint a veszélyhelyzet fenntartása csak arra volt jó, hogy Orbán "úgy tudjon lopni és kiárusítani az országot a kínai kommunistáknak, hogy ne lehessen rendesen tüntetni ellene". Szabó szerint például a Fudan egyetem ügye úgy, ahogy van, hazaárulás.

450 milliárdos kínai hitelből Orbánék kínai munkásokkal, kínai alapanyagokból egy olyan, a kínai kommunista párt által alapított elit egyetemet akarnak felépíteni Budapesten, ami kínai titkosügynök-lerakat. Az egészre pedig annyit tervez költeni, mint a teljes magyar felsőoktatásra egy évben, ami színtiszta hazaárulás.

Magyar diákoknak megfizethető szállásokat terveztek ugyanazon a helyszínen, aminek most a legnagyobb részére a Fudan egyetem települ, miközben nem a magyar egyetemistáknak épül a kínai egyetem, hiszen egy félév 3 millió lesz. Szabó ezután is megismételte: ez színtiszta hazaárulás.

Schanda Tamás válaszolt, és csalódott volt, hiszen azt várta az ellenzéki politikustól, hogy majd megköszöni a járványban végzett munkát, ezután az "oltásellenes baloldalról" kezdett szónokolni. Ugyanakkor a válaszában a Fudanra is kitért: szerinte "a magyar kormány azt szeretné, ha a magyar fiatalok a jövő nyertesei lennének, így a felsőoktatás fejlesztése prioritás, ahogy az is, hogy világszínvonalú intézmények jöjjenek az országba. Schanda szerint nem ők, hanem  az ellenzékben vannak olyanok, akik vissza akarják hozni a kommunista pártot Magyarországra, a kommunisták utódpártjának a hatalomba való visszakerülésén dolgoznak.