„Klubrádió

Kövér szerint valakik manipulálni akarják a választásokat

28/12/2020 11:19

| Szerző: Klubrádió

„Arra kell felkészülni, hogy Brüsszelből és a tengerentúlról óriási erők fognak megmozdulni a következő másfél évben, hogy a magyar választások eredményét kívülről, illegitim módon manipulálva a nekik megfelelő irányba vigyék” - mondta Kövér László házelnök Bayer Zsoltnak a Hír TV-ben. Senkiházi ellenzék, háború és széteső EU Kövér víziójában.

A fideszes házelnök és a fideszes publicista (mindketten a párt alapító tagjai) a Hír TV Bayer Show című műsorában beszélgetett. Kövér László azt mondta: Bayer Zsolthoz hasonlóan olykor ő is szégyenkezik az ellenzékiek miatt, akiket „senkiháziaknak” nevezett – írja a 24.hu.

Bayer kérdésére, hogy az Európai Unió egyben tartható-e, Kövér László felidézte a monarchia, majd Jugoszlávia felbomlását, agyament dolognak nevezte a nemzetállamok visszaszorítását, majd azt felelte, hogy szerinte sokáig már nem. Úgy véli, két lehetőség van: a normalitás az őrülettel szemben föl fog lázadni, és akkor széthullik az unió. A másik lehetőség, hogy az EU a következő politikusgeneráció segítségével megpróbál visszafordulni a jelenlegi útról.

Az Országgyűlés plenáris ülése
 
Kövér László házelnök az Országgyűlés plenáris ülésén 2020. március 23-án. Fotó: MTI/Kovács Tamás

A 444 azt emelte ki, amit a következő, 2022-es választásokról mondott az Országgyűlés elnöke: „Arra kell felkészülni, hogy Brüsszelből és a tengerentúlról óriási erők fognak megmozdulni a következő másfél évben, hogy a magyar választások eredményét kívülről, illegitim módon manipulálva a nekik megfelelő irányba vigyék” – fogalmazott.

Kövér László még tovább ment, amikor úgy folytatta: „Látjuk, hogy ez egy háború, nehogy valaki félreértse, itt már nem demokratikus küzdelemről van szó és nem tisztességes választásokról. És nem abban az értelemben, ahogy ők azt kétségbe vonták, hanem abban az értelemben, ahogy azt Amerikában lehetett látni, ha ott megtörténhetett mindaz, ami megtörtént és azt hagyjuk, hogy erre az ilyen-olyan bíróságok milyen választ adtak, mert attól a tények azok tények, a jog pedig egy másik dimenziója az életünknek, ha azt látjuk, hogy ott lehetséges volt, akkor ne legyenek illúzióink, hogy ez itt is lehetséges lesz” – utalt bizonyos összeesküvés-elméletekre az amerikai elnökválasztással kapcsolatban.

Arra a kérdésre, hogy mit szól a közvélemény-kutatásokhoz, amelyek szerint az egyesült ellenzék legyőzné a Fideszt, Kövér azt mondta: az ő méréseik mást mutatnak, de ettől még nem gondolják, hogy sétagalopp lesz a választás. De nem is kell pánikolni, mert a Fidesz, ha mindenki teszi a dolgát, így is elég erős.

(Kiemelt kép: Wikipedia)