„Vásároljon
A lényeg

Kíváncsi milyen az 1 km hosszú, 200 millióba kerülő bicikliút?

22/07/2021 07:47

| Szerző: Klubrádió

Szendehelyen 2015-ben három kerékpáros útszakaszt adtak át. Az utakra a Magyar Narancs szerint 199,39 millió forint EU-támogatást kapott az építtető nógrád megyei település. A Közbeszerzési Hatóság adatbázisa szerint a hat évvel ezelőtti pályázatban összesen három különálló kerékpárút-szakaszról volt szó 655,43 méter, 338,04 méter, valamint 146,02 méter hosszúságban, azaz összesen 1,1 kilométer útra kértek ajánlatot közel 200 millió forint értékben.

A beruházást a Közmű-Alagút Magas és Mélyépítő Zrt. bonyolította le, az írás szerint csapadékvíz-elvezetést, támfal- és kerékpároshíd építését, valamint bontási munkákat is végzett a cég.

 
Szendehely
 

 

Időközben szerződést is kellett módosítani, mert „az elhúzódó támogatói döntés és a támogatási szerződés aláírását követően késve kezdődtek a kerékpárút kivitelezési munkálatai, melyből adódóan az elszámolást sem tudtuk egyértelműen lezárni, valamint nem tudtuk összeszedni a szállítói finanszírozású számlák benyújtáshoz szükséges dokumentumokat azok benyújtásának végső határidejéig”.

Ezek után meglepő, hogy a Magyar Narancs olvasója arra panaszkodott, hogy a 146 folyóméter hosszúságú szakaszra panaszkodott, ami egy kereszteződésen áthaladva húzódik úgy, hogy se előtte, se utána nem kapcsolódik további kiépített kerékpáros infrastruktúrához.