„Köszönjük
A lényeg

Kitart Karácsony népszerűsége

13/11/2019 10:10

| Szerző: atv

Az önkormányzati választások sem rendezték át az ellenzéki pártok közötti erősorrendet, a DK bír egyelőre a legnagyobb táborral.

Az ellenzéki szavazók körében Karácsony Gergely a legnépszerűbb politikus. A budapesti főpolgármestert Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció EP-képviselője követi, míg a harmadik a Jobbik frakcióvezetője, Jakab Péter. Az IDEA Intézet szerint a teljes, választókorú felnőtt népesség körében a kormánypártok támogatottsága a szeptember végén mért adatokhoz képest annyiban változott, hogy az önkormányzati választások erősebb mozgósító hatása érzékelhetővé vált a felmérésből. Így a Fidesz–KDNP támogatóinak aránya jelenleg 33 százalék a teljes felnőtt népesség körében, a biztos szavazó pártválasztóknál pedig 51 százalék - írja az atv.hu.

Az ellenzéki pártok az önkormányzati kampány alatt támogatottságukat nem növelték, érdemben több szavazójuk nem lett, a már meglévő tábor rendeződött össze egy „választói tömbbe” azáltal, hogy az együttműködés révén kvázi kétpártrendszerszerű versenyhelyzetet alakítottak ki. Ennek megfelelően kevéssé lehetett számítani a „győzteshez húzás” ismert jelenségére.

Egy most vasárnap esedékes országgyűlési választáson a DK támogatottsága a teljes népességben 9 százalék, a biztos szavazó pártválasztóknak pedig a 14 százaléka támogatja, amellyel továbbra is az ellenzék legnagyobb pártja. A Jobbik támogatottsága nem változott, 7 százalék a teljes népesség és 9 százalék a biztos szavazó pártválasztók körében. Az MSZP és a Momentum nyáron még azonos méretű szavazótábora egymáshoz viszonyítva apró elmozdulást mutat. A szocialisták támogatottsága a teljes népesség körében öt, a Momentumé hat százalék. Utóbbit a biztos szavazó pártválasztók 9, az MSZP-t 7 százaléka támogatja október végén.