„Zajlik
A lényeg

Kiderült, ki az előválasztás eddigi legnagyobb támogatója

14/09/2021 16:02

| Szerző: Klubrádió

Gauder Milán, a Mastercard globális kártyaelfogadásért felelős vezetője magánszemélyként 7 millió forinttal támogatta az A Hang nevű civil szervezetet, amely az előválasztások lebonyolításában is feladatot vállalt – írja a Forbes.

Az országos előválasztás lebonyolításában közreműködő A Hang közösségi finanszírozás kampányának eddigi legnagyobb adománya érkezett meg hétfőn – számolt be a szervezet a Forbes.hu-nak küldött közleményében.

Gauder Milán, a Mastercard globális kártyaelfogadásért felelős vezetője magánszemélyként 7 millió forinttal támogatta az előválasztások lebonyolítását, amelyben 2019 tavasza óta az A Hang is részt vesz.

Gauder adományával már 43 millió forintnál tart a gyűjtés, eddigi legnagyobb adományuk 300 ezer forint volt. A lap az A Hang közleményét is idézi:

„A demokrácia akkor működik a legjobban, ha sokan és aktívan vesznek részt benne. Ha hallatjuk aHangunkat és megvitatjuk közös ügyeinket. Az előválasztás és az azt megelőző diskurzus ma azt a szellemi, közéleti pezsgést hozhatja el, ami régen a parlamenti választásokkor volt Magyarországon. Ez az új első forduló. Az ezt körülvevő viták, vélemények ütköztetése megadja a lehetőséget, hogy az emberek újra bekapcsolódhassanak az országos szintű közügyekbe, tájékozódjanak és megalapozott döntést hozzanak jövő tavasszal. Erre érdemes költeni és kiállni mellette” – fogalmazott Gauder a közleményben. 

Gauder Milánt januárban nevezték ki a Mastercard globális kártyaelfogadásért felelős vezetőjének, de 2008 óta a cégnél dolgozik. „Nagyrészt az ő nevéhez fűződik az érintéses fizetés elterjesztése Magyarországon és a régióban” – írja a Forbes.

(Kiemelt kép: MTI/Máthé Zoltán)