„Klubrádió
A lényeg

Két tüntetés is lesz ma Budapesten

29/11/2019 08:45

| Szerző: Klubrádió

Klímatüntetés lesz ma Budapesten, amire a szervezők több ezer embert várnak.

Ezzel szeretnék a szervezők felhívni a figyelmet a klímaváltozás jelentette veszélyre és az azonnali cselekvés szükségességére, követelve az ökológiai- és klímavészhelyzet kihirdetését és az ennek megfelelő cselekvést. 12 órakor lesz a találkozó a Batthyány téren, majd háromnegyed egykor elindul a menet a Margit hídon át a Kossuth térre, ahol többen is felszólalnak majd. A sztrájk miatt ideiglenes forgalomkorlátozás és lezárások is lesznek.

Emellett mától többnapos tiltakozás kezdődik az oktatást érintő változások és problémák miatt Budapesten. A szervezők úgy fogalmaznak,  az oktatás mindenki ügye.Ezért szervezik meg ma 17 órától a kitelepülést a Kossuth térre, ahol kiállításon mutatják be az Orbán-kormány oktatás és kutatás világát leépítő intézkedéseit. Ez az úgynevezett kitelepülés egészen december 1-ig tart majd.

November 30-án, vagyis holnap  pedig a Pedagógusok Szakszervezete  szervezésében országos tüntetés lesz: a demonstrálók délben a Magyar Tudományos Akadémia előtt gyülekeznek, ahonnan a Kossuth térre vonulnak át. Itt kezdődnek a beszédek 14 órakor. A tüntetéshez csatlakozott a PDSZ, a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma és a Magyar Szakszervezeti Szövetség  is.

A Pedagógus Szakszervezet a tüntetés elkerülhetetlen, miután  az oktatási kormánnyal folytatott tárgyalások csaknem egy év alatt sem vezettek eredményre a béremelésről és a tanárok óraszámának csökkentéséről. Ha a mostani tiltakozások sem hoznak eredményt, januárra sztrájkot is kilátásba helyeztek, ami alatt sok helyen a gyerekekre sem felügyelnének.