„Köszönjük
A lényeg

Iványi: Orbán gatyás békegalambbá változott át, úgy folytatja az árulást

15/03/2022 16:26

| Szerző: Klubrádió

Iványi Gábor lelkész szerint a miniszterelnök évek óta részt vesz az Ukrajna elleni agitációban. Most pedig, hogy megindult az orosz hadsereg, egyszerre csak „gatyás békegalambbá változott át, úgy folytatja az árulást”. Nemzeti szégyen, hogy Orbán Viktor épp március 15-e ünnepén fogadkozik, hogy nem fogjuk megsegíteni a szomszéd nemzet harcát a függetlenségéért és a szabadságáért – mondta a Magyar Evangéliumi Testvérközösség vezetője.

Az Egységben Magyarországért A hatalom a népé címmel tartott március 15-i nagygyűlést a fővárosban, a Műegyetemnél. Élőben közvetítettük a felszólalásokat az eseményről, itt nézhetik meg a Klubrádió videóját:

A rendezvény elején Magyarország élő lelkiismereteként konferálták fel Iványi Gábor lelkészt, akit azzal fogadtak a demonstráció résztvevői: „veled vagyunk, Gábor!”. Beszédében felelevenítette, hogy a lengyel, a cseh és a szlovén miniszterelnök Ukrajnába utazik a „hős” Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel tárgyalni. „Volt mellettük egy hely, de Orbán Viktornak más dolga akadt” – jegyezte meg. Bibliai történeteket átértelmezve azt mondta, Káin családvédelmi akcióterv keretében kezdeményezett megbeszélést Ábellel, Góliát pedig a békés ősi föld egyesítésének érdekében kérte, hogy ne küldjenek csapatokat, és azt gondolta, hogy Dávidnak lövése sincs arról, mi történik azon a mezőn. Az előbbire visszatérve azt közölte, április 3-a után szerinte nem marad üresen az a hely, mert Márki-Zay Péter, ha megválasztják, elsőként Kijevbe megy.

Iványi külön üdvözölte az ukránokat, az oroszokat és a pedagógusokat is. Szerinte ismét megértjük, hogy nincs magyar szabadság világszabadság nélkül. 1848 és 1956 hőseit ma kijevi srácoknak és harkivi forradalmároknak nevezzük. De nem mindenki érzi át a szolidaritást, a miniszterelnök évek óta részt vesz az Ukrajna elleni agitációban. Most pedig, hogy megindult az orosz hadsereg, egyszerre csak „gatyás békegalambbá változott át, úgy folytatja az árulást”. Nemzeti szégyen, hogy Orbán épp március 15-e ünnepén fogadkozik, nem fogjuk megsegíteni a szomszéd nemzet harcát a függetlenségéért és a szabadságáért. A Putyinnal kötött titkos alkukat sem állítják le. A Drzsuba-érdemrenddel kitüntetett külügyminiszter hol máshol, mint a Bem József térről, a szabadságharc lengyel hősének emlékműve mellől szabotálja a világszabadság ügyét. A kormánynak egyetlen jó szava sincs a civilekhez, akik etetik a menekülő családokat, ehelyett elnyomó törvényekkel sújtják őket és rájuk uszítják az adóellenőröket. Orbán szavaival ellentétben a lelkész szerint nem leszünk az oroszok ellenségei, meg tudjuk különböztetni őket az elnyomóktól. A mi hősünk a Putyin börtönében szenvedő Alekszej Navalnij is – tette hozzá.

Vajon ezen a tavaszon megérti-e a magyar nép, hogy Közép-Európában nincs köztes tér a nyugati szabadság és a keleti zsarnokok között? Lett-e hasznunk az árulásból? Lett-e belőle legalább rezsicsökkentés, magyarok? Nem lett volna jobb tisztességesnek maradni? 174 év után is az a kérdés, hogy rabok legyünk, vagy szabadok – idézet fel a Nemzeti Dal híres sorát.