„Klubrádió
A lényeg

Ismét meghosszabbították a migrációs "válsághelyzetet"

22/02/2023 07:02

Szeptember 7-ig meghosszabbította a kormány a válsághelyzetet, mert szerintük továbbra is az illegális migráció fenyegeti Magyarországot. A Kormányzati Tájékoztatási Központ tájékoztatása szerint a tömeges bevándorlás 2015 óta folyamatosan sújtja Európát, és állításuk szerint a legaktívabb továbbra is a magyar határt is érintő balkáni útvonal.

Illegális bevándorlás - Épül az új, második határkerít?
 
Határkerítés
 
Gara, 2016. október 28. Az új, második határkerítés kísérleti szakaszának telepítése a Bács-Kiskun megyei Garánál 2016. október 26-án. MTI Fotó: Ujvári Sándor
Fotó: Ujvári Sándor / MTI
 

 

Mint írják, a határkerítés és a határvédelem nélkül az elmúlt kilenc évben már illegális bevándorlók milliói jutottak volna be az országba. De így, tavaly csak 270 ezer illegális határátlépést akadályoztak meg a magyar hatóságok, ami a kormányzat számításai szerint a korábbi évhez képest több mint kétszeres emelkedést jelent. A déli határmentén jelenleg is migránsok ezrei gyülekeznek, gyakran tanúsítanak erőszakos, illetve agresszív magatartást a határt védő rendőrökkel és határvadászokkal, fogalmaz a propaganda üzenet.

"Az elmúlt napokban a kormány szigorította a magyar-ukrán határ védelmét is, miután a háborús menekülthelyzetet kijátszva afrikai és közép-ázsiai illegális migránsok ott is nagy számban megjelentek. A háború kitörése után Ukrajnába érkezett nem ukrán állampolgárok már csak akkor léphetik át az ukrán-magyar határt, ha érvényes okmányokkal rendelkeznek a schengeni-övezetbe való belépéshez" - olvasható az MTI-ben.