„Klubrádió
A lényeg

Illegálisan polgármesterkedett Nyírpilis vezetője

28/10/2022 12:29

| Szerző: Klubrádió

Az uzsorázásért és csalásért 2020-ban elítélt volt nyírpilisi polgármestert, Beri Róbertet egyúttal eltiltották a közügyektől is. Ő azonban figyelmen kívül hagyta az ítéletet és továbbra is hivatalban maradt. A rendőrség most büntetőeljárást indított ellene.

Uzsorázás és csalás bűntette miatt jogerősen három év letöltendő börtönbüntetésre ítélte a bíróság 2020-ban az addigra már nyolc hónapja előzetesben ülő Beri Róbertet, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírpilis független polgármesterét (hat hónappal enyhítve a korábbi, nem jogerős ítéletet), emiatt idén nyáron időközi polgármester választást is kellett kiírni a településen, ám ezen ő már nem is indult el – írja a hvg.hu.

A rendőrség tájékoztatása szerint most közokirat-hamisítás és hamis magánokirat felhasználása bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatnak bűntetőeljárást ellene.

A nyomozás adatai szerint az akkori polgármestert, amikor 2020-ban a bíróság jogerősen elítélte, mellékbüntetésként eltiltotta a közügyek gyakorlásától is. A férfi azonban figyelmen kívül hagyta a bírósági döntést, tovább gyakorolta a polgármestert megillető hivatali jogköröket, és jogosulatlanul hozott határozatokat és döntött az önkormányzat gazdálkodásával kapcsolatos ügyekben.