„Zajlik
A lényeg

Hitelbe ad gázt Oroszország, halasztva fizethet a Gazpromnak a télen az MVM

4/10/2022 17:02

| Szerző: Klubrádió

A Gazprom ezen a télen hitelbe adja a magyar állami MVM-nek az orosz gáz egy részét. A konstrukció konkrét számai titkosak, de Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter annyit elárult, hogy egy bizonyos árszint felett ráér 2026-ig, három részletben fizetni az idén átvett gázért – írta a 444.

A 444 cikke szerint Nagy az új fizetési rendszert ársapkának nevezte, amelynek európai uniós kiterjesztését egyébként a magyar kormány ellenzi. Októbertől márciusig az MVM a mostani piaci árnál olcsóbb, fix árat fizet a Gazpromnak, a ki nem fizetett részt pedig részletekben törleszti majd. Hogy erre mennyi kamatot kell majd fizetni, azt nem hozták nyilvánosságra.

Mint írják, ezzel hivatalosan is kiderült, hogy a Gazprom és az MVM között tavaly ősszel megkötött gázvásárlási szerződésben semmilyen kedvezményt sem kapott Magyarország az európai piaci árhoz képest, mint ahogy a 444 szerint arról Vlagyimir Putyin orosz elnök még idén februárban is hazudott, amikor Orbán Viktort vendégül látta Moszkvában. Sok forrásból eddig is sejteni lehetett, hogy az ár a holland gáztőzsde, azaz a TTF napi árfolyamához van kötve, de erre most hétfőn Nagy Márton konkrétan utalt is.

Az MTI közleményében azt írta: a halasztott fizetéssel a társaság finanszírozásának optimalizálása a cél; a lehetőség időszakos beemelése a szerződésbe növeli az MVM csoport finanszírozási mozgásterét, illetve likviditási biztonságát.

Hozzátették: egyebek mellett növelnék a Magyar Földgáztároló Zrt. (MFGT) zsanai tárolójának kapacitását, a hajdúszoboszlói tárolóban 800 millió köbméter párnagázt termelnek le és vizsgálják a szén-dioxid tárolásának lehetőségeit. (A párnagáz az a gázmennyiség, mely biztosítja az optimális ki- és betároláshoz szükséges tárolói nyomást.) A zsanai tárolónál a tárolókapacitás növelése és a kompresszorteljesítmények bővítése a cél, az MVM csoport hajdúszoboszlói tárolójánál pedig a társaság 800 millió köbméter párnagáz letermeléséről döntött. A hosszabb távú cél nagyrészt a meglévő infrastruktúra-elemek használatával az alternatív energetikai hasznosítás, mint például a sűrített levegős energiatárolás, valamint a környékbeli, szén-dioxidban dús földgáz felhasználásával a villamosenergia-termelés megvalósítása.

Ezeken túl az MVM és az MFGT közösen vizsgálja a párnagáz letermelését követően a hajdúszoboszlói tárolóban a szén-dioxid-tárolás lehetőségét is annak érdekében, hogy a Mátrai Erőmű és a jövőben létrehozandó Tiszai Földgáztüzelési Erőmű szén-dioxid-termelését képes legyen enyhíteni, ezzel jelentősen hozzájárulva Magyarország klímapolitikai céljainak eléréséhez.

Azt írták, hogy a hajdúszoboszlói párnagáz rendkívül alacsony önköltségű, piaci értéke mai világpiaci árakon körülbelül másfél milliárd euró, azaz 650 milliárd forint, amelynek hasznosítása hozzájárulhat a rezsicsökkentés fenntartásához és új energiabiztonsági fejlesztések megvalósítására ad lehetőséget.

Magyarország tárolókapacitása jelenleg és a jövőben is, a hajdúszoboszlói tároló más célra történő hasznosítását követően mind fogyasztás-, mind köbméter-arányosan az Európai Unió élvonalába tartozik, a komplex energetikai szemlélet megvalósítása érdekében tett intézkedések nem veszélyeztetik Magyarország energiaellátását és energiabiztonságát – hangsúlyozták a közleményben.