„Klubrádió“

Hiába figyelmeztettek előre

6/08/2020 17:35

| Szerző: Klubrádió/444.hu

Fél évvel ezelőtt már figyelmeztettek, hogy Bejrút egészét veszélyezteti a szabálytalanul tárolt rakomány, mégsem történt semmi.

A helyszíni beszámolók egybehangzó állítása szerint a kezdeti pánik és a sokk után egyre inkább a düh és a felháborodás vált a leginkább meghatározó érzelemmé Bejrútban – írja a 444.hu.

A robbanást követően a bejrúti kikötő vezetőit házi őrizet alá vették, de ez nem tűnik elegendőnek. Országszerte a felelősök elszámoltatását követelik kormányzati szinten is.

A berobbant, mintegy 2750 tonna ammónium-nitrát még 2014-ben érkezett a bejrúti kikötőbe, ahonnan az orosz tulajdonú, moldáv hajót – rossz állapota és dokumentumok hiányában – nem engedték tovább.

A fedélzeten akkor szolgáló ukrán legénység is jelezte, hogy nem kíván a kikötőben veszteglő „úszó bombán” maradni.

Ahogy a világ minden országát, Libanont is megviselte a járvány, az ebből fakadó válságot minden bizonnyal tovább súlyosbítja. Több forgatókönyv is volt, amelyben Libanon összeomlását részletezték, a természeti katasztrófától kezdve a korrupción át az illegális üzemanyagtelepek berobbanásáig.

Ez utóbbira kísértetiesen hasonlít a kedden történt katasztrófa, melynek nyomán országos szinten megmozdulások zajlanak.

A libanoni kormány rendkívüli állapotot hirdetett, így próbálva irányítása alatt tartani a történéseket.

Az illetékesek egyelőre egymásra mutogatnak.