„Köszönjük
A lényeg

Harmadával csökkent a légiirányítók bére január óta, állításuk szerint a bércsökkentés mértékéről tárgyaltak

23/08/2021 07:44

| Szerző: Klubrádió

A légiirányítók átlagosan 30, de akár 40 százalékot is elérő jövedelemcsökkenést szenvedtek el január óta, és ezt a három évre szóló tizenöt százalékos béremelés messze nem kompenzálná – mondta a 24.hu egy "névtelen iparági forrása".

Január óta 30-40 százalékkal csökkent a magyar légiirányítók keresete. Ez azért érdekes, mert amikor július végén sztrájkot terveztek, amit a kormány végül rendelettel tiltott be, a kormánypárti sajtó azt írta, hogy nem volt elég nekik a 3 évre megajánlott 15 százalékos emelés, pedig a járvány miatt tavaly jelentősen csökkent a munkaterhelésük – írja a 24.hu cikke alapján a 444.

Egy név nélkül nyilatkozó szakszervezeti forrás szerint azonban nem emelésről, hanem a fizetéscsökkenés mértékéről folytak tárgyalások, ráadásul a szakszervezet addigra már feladta azt a célját, hogy az új szerződés legalább a 2019-es pénzüket garantálja és már belementek volna a reálértéken számított 5 százalékos csökkentésbe.

Egy kezdő légiirányító keresetének eddig durván 40 százalékát tette ki a bruttó 830 ezer forintos alapbér és a műszakpótlék állomány mellett kifizetett úgynevezett jelenléti bónusz, ami 395 ezer forint. Ezt január óta nem fizetik.

Megújult a HungaroControl irányítóközpontja
 
 Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
 

Maguk a bértárgyalások még 2018 őszén kezdődtek, az akkori, járvány előtti viszonyoknak megfelelően nemhogy nem bércsökkentésről, hanem a növelés mértékéről. Csakhogy közben jött a járvány és vele a légiforgalom jelentős zuhanása. Ekkor felfüggesztették a tárgyalásokat, amik csak 2020 őszén indultak újra. Az irányítókat alkalmazó Hungacontrol ekkor már emelés helyett jelentős csökkentésre tett javaslatot a helyzet miatt. A szakszervezet szerint ez a hozzállásuk azután sem változott meg, hogy a helyzet idénre javult.

Amikor a tárgyalások idén júliusban holtpontra jutottak, a szakszervezeti ajánlat állításuk szerint már a válság előtti szinthez képesti 5 százalékos reálbércsökkenésről szólt, ám a menedzsment erről sem volt hajlandó tárgyalni. Az ő, három évig évi 5 százalékos emelést tartalmazó, ajánlatuk a fizetések idei jelentős csökkenése miatt a valóságban komoly fizetéscsökkentés elfogadását jelentette volna.

A vele járó felelősség miatt a légiirányítóké az egyik legjobban fizetett szakma, tapasztaalttól függően bruttó 1,5-3 millió forintos fizetésekkel.

A 24.hu azt is hozzátette, hogy a kialakult patthelyzetet már a légitársaságok is megszenvedik, azt írtuk, Ferihegyen kacskaringós útra terelik a járatokat válogatás nélkül, repüljön magángép vagy legyen szó a menetrend szerint közlekedő dubaji járatról. A légiirányítók szerint ez nem bosszú és az akciót nem nevezik munkalassításnak sem, csupán annyi történik, hogy „rövidítésekkel nem gyorsítják a forgalmat”, hanem pontosan betartatják a repülési tervben töltött útvonalakat. Miután kicsavarták a légiirányítók kezéből a sztrájkjogot, a megmaradt eszközökhöz nyúltak.