„1%
A lényeg

Hann Endre beperelte az Elk*rtuk készítőit

18/03/2022 19:37

| Szerző: Klubrádió

Beperelte az Elk*rtuk című film készítőit Hann Endre, a Medián közvélemény-kutató vezetője jó hírnévhez való személyiségi jogának megsértése miatt. Ugyanis a kurzusfilmben róla mintázták az egyik negatív figurát, az egyébként Endrének is nevezett közvélemény-kutatót, aki a 2006-os zavargásokról szóló fikciós történet szerint a háttérből irányítja a baloldali kormány döntéseit és hamis kutatási eredményekkel manipulálja a közvéleményt.

A Mega Film készítette az Elk*rtuk című filmet, ami a 2006. őszi budapesti események apropóján készült, és amit 2021 őszén - az október 23-i megemlékezések előtt - mutattak be a mozik. Tévében a kampányhoz hangolva, most március 15-e előestéjén láthatták a nézők.

Ahogy a 444 is felidézi, fontos eleme lett a film a Fidesz tavaly felpörgő gyurcsányozós kampányának: a párt politikusai és influenszerei egy emberként népszerűsítették az Elk*rtukat, és még Orbán Viktor Facebook-oldala is beszállt a kampányba.

Az Elk*rtuk egyik főszereplője „Endre”, a szocialista politikusok körül forgolódó közvélemény-kutató, akit a filmben Bokor Barna alakít. Dobrev Klára karaktere mellett másik fő antagonistaként ő az, aki a háttérből irányítja a baloldali kormány döntéseit, hamis kutatási eredményekkel manipulálja a közvéleményt, és titokban miniszterekkel egyeztet arról, hogy melyik újságírót érdemes megfigyelni. A film honlapján egyértelművé is tették, hogy ezzel a figurával Hann Endrét akarták megjeleníteni, a fotóját is kitették az őt játszó színészé mellé. Sőt, küldtek is meghívót a bemutatóra a közvéleménykutató cég vezetőjének, amelyben azt írták: „Jó szórakozást kívánunk a filmhez, amelyben Ön is feltűnik”.

A kereset három valótlan állítás helyesbítését kéri. Elsőként annak kimondását, hogy a film valótlanul állítja, hogy Hann és a Medián „az akkor kormányzó MSZP-SZDSZ kormánykoalíció támogatottságát a ténylegesen mértnél magasabban, az ellenzékben lévő Fidesz támogatottságát pedig a ténylegesen mértnél alacsonyabban megjelölő közvélemény-kutatási eredményeket tett közzé.”

Másodikként Hann azt a valótlan állítást is szeretné helyreigazíttatni az alperessel, miszerint ő az akkori kormány politikai döntéshozatalának fontos résztvevője volt, aki folyamatosan kapcsolatot tartott Szilvásy György polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszterrel.

Ugyanígy kimondatná Hann a készítőkkel azt is, miszerint nem igaz, hogy részt vett az őszödi beszéd kiszivárogtatásában és az azt követő kormányzati kommunikáció kialakításában. Hann állítja: nem igaz az sem, hogy jelen volt egy olyan megbeszélésen az Országházban, amelyen Dobrev Klára eldöntötte, hogy 2006. október 23-án a rendőrök tudatosan rá fogják tolni a szélsőjobboldaliakat a Fidesz megemlékezőire az Astoriánál. (Ez egyébként Dobrev Klárát érintően sem igaz, a DK is pert indított, amikor a közmédia egy műsorában tényként mutatták be az Elk*rtuknak ezt a részét.)

Kálomista Gábor válaszlevelében azt írta, hogy a Mega Film Elkxurtuk címmel „játékfilmet készített, mely még ha valós eseményeken is alapul, de fikciós műfaj. Tekintve, hogy a nézőközönség számára teljesen egyértelmű, hogy egy játékfilmet lát a moziban, nem pedig híradót néz, tények meghamisításáról, így a jó hírnév megsértéséről nem lehet beszélni.”

Emiatt, folytatja Kálomista, azon körülmény, hogy a közönség Hannra asszociál Endre figurájával kapcsolatban, „nem érinti személyiségi jogait, tekintve még egyszer a játékfilm műfaját és hozzá kapcsolódóan a véleménynyilvánítás szabadsága és a művészeti alkotás szabadságának Alaptörvényben rögzített alapjogát.”

A 444 a cikkben felhívja a figyelmet arra, hogy Kálomista korábban még nem ezt mondta, hanem egyenesen azt, hogy a filmben a két szerelmes főszereplőn kívül nincs semmi fikció.