„Vásároljon
A lényeg

Gyurcsány: Egységes és erős ellenzékből egy egységes és erős kormány fog létrejönni. 10 éves a DK

22/10/2021 23:55

| Szerző: Klubrádió

"Ha tavasszal nyer az ellenzék, akkor egy olyan együttműködés jön létre, amit az ország még nem látott: először történik meg, hogy a kormányfő, Márki-Zay Péter, nem a domináns kormánypárti frakció mögött álló párt vezetője" – mondta Gyurcsány Ferenc a Demokratikus Koalíció tízéves születésnapja alkalmából tartott rendezvényen.

10 éves a Demokratikus Koalíció.

„Aztán vannak itt mindenféle kalkulációk, hogy kinek lesz a legnagyobb frakciója. (..) Na de, itt a megközelítés rossz! Nem a zsarolás koalícióját építjük, hanem az együttműködés koalícióját” - jelentette ki a pártelnök, és hozzátette, hogy nem azért mennek a parlamentbe, hogy akadályozzák a kormány munkáját, hanem, hogy "a kormány mögött álló többség támogató része legyünk".

„A mai rendszer verbális gyűlölete (..) semmi más, mint színes, elismerő, csodálatos szó: a dicséret szava” – mondta  Gyurcsány a róla szóló kormányzati kampányra utalva – írja a 444.hu.