„Zajlik
A lényeg

Göncz Árpád-kiállításon Karácsony: Miénk a remény, hogy elhiggyük, ez még mindig ugyanaz a Magyarország

10/02/2022 15:21

| Szerző: Klubrádió

Száz éve született Göncz Árpád, a rendszerváltás utáni első államfő, akinek életútjáról tablóiállítás nyílt a Városháza parkban. A megnyitón Karácsony Gergely főpolgármester beszélt, aki elmondta, Göncz Árpád úgy ismert bennünket, mint egy hozzátartozó. Ismerte az ország minden búját, bánatát és részese volt kevés örömének is, ismerte, mert meg- és átélte mindegyiket. "Ott volt, amikor küzdeni kellett, amikor csak ellenállni lehetett, és amikor viselni a terhét az elnyomásnak. Sorsában, a forradalmárban és a kétkezi munkásban, az íróban és a politikusban, benne van ennek az országnak a sorsa. Ezért érezte mindenki úgy, hogy ismerőse, még akkor is, ha csak távolról láthatta" - mondta.

 

Szerinte mai fejjel szinte elképzelhetetlen, hogy egy olyan ember, mint Göncz Árpád, elnöke lehetett ennek az országnak. "Szinte meseszerű, hogy létezhet tekintély, aminek köze nincs a fennhéjázáshoz. Hogy méltóság rejlik a közvetlenségben. El se hisszük már talán, hogy volt idő, amikor az őszinte szavaknak jutott hely a közbeszédben".

Hogy egy politikusnak lehet hite is, elvei is, nem csak érdeke. No meg tisztessége, megkérdőjelezhetetlen tisztessége, nem máz, nem póz, nem hivatkozási alap, hanem egy életúttal aládúcolt hitelesség - mondta róla a főpolgármester.

"Miénk most a remény, hogy újra elhiggyük: ez még mindig ugyanaz a Magyarország, amelynek egyszer, nem is olyan régen, egy ilyen ember, mint Göncz Árpád az elnöke lehetett. Pár hét múlva ez is kiderül" - hangzott el a megnyitón.