„Köszönjük

Jött és ment egy új ember az Indexnél

30/07/2020 12:07

| Szerző: Klubrádió/444.hu

Bodolai László, az Index.hu Zrt. elnöke közleményben csütörtökön tudatta, hogy a szerkesztőséghez „a mai nappal csatlakozik a korábbi Indexes Tevan Imre, aki korábban már több mint hat éven át töltötte be ezt a posztot. Ahogy a 444.hu felhívta a figyelmet, Tevan korábban hasonló helyzetben érkezett az Origóhoz, majd a VS.hu-hoz is. Frissítés: Tevan Imre péntek reggel közölte, mégsem vállalja a megbízást.

Bodolai László közleményében azt írta: Tevan Imre a korábbi munkakörében, főszerkesztő-helyettesként kezdi meg a munkát. Feladata, hogy az elmúlt heti szerkesztőségi felmondási hullámot követően „támogassa a lap zavartalan működését és a szerkesztőség újraépítését”.

A 444 cikkében hozzátette: Tevannak nem szokatlan, hogy azután vállal feladatot egy szerkesztőségnél, hogy a főszerkesztő leváltása miatt a szerkesztőség nagy része felmond. 2014-ben azután lett felelős szerkesztő az Origónál, hogy Vaszily Miklós vezérigazgató – aki jelenleg az Index körüli cégek tulajdonosa – politikai okokból kirúgta a főszerkesztőt 2014-ben. Két évvel később a VS.hu-nál tűnt fel, miután a lap újságírói csoportosan felmondtak az eltitkolt jegybanki finanszírozás miatt.

Tevan csütörtökön azt írta, sokat gondolkodott, hogy újra elvállalja-e a főszerkesztő-helyettesi pozíciót, amiből csaknem 10 éve rúgták ki, hiszen a fő kérdés, hogy lehet-e normális, független újságot csinálni. Hozzátette, erre garanciát kapott, amikor olyan feltétellel írta alá a szerződését, hogy ha a tartalomba kívülről politikailag beavatkoznak, felmond, és erre a szerződésben vállalt titoktartási kötelezettség nem vonatkozik, vagyis a politikai beavatkozásról nyíltan beszélhet a nyilvánosságban.

Frissítés (2020. július 31.)

Tevan Imre péntek hajnalban Facebook-oldalán közölte: mégsem lesz az Index főszerkesztő-helyettese. Hozzátette, nem azért gondolta meg magát, mert „kapott a pofájára”, ahogy ő írja, hanem azért, mert rosszul mérte fel a helyzetet.

Szerinte az új vezetés „nem az a profi csapat, amely megcsinál egy új Indexet”. A baj szerinte a Bodolai László-Szombathy Pál-Sztankóczy András hármassal, vagyis az igazgatósággal van. „Az igazgatósági tag hétfőn hívott föl, ma péntek van, azóta odáig jutottunk, hogy egyetlen embert, engem lehetett bejelenteni az új csapatból. -thy és -czy azóta se tudta eldönteni (legalábbis nekem ezt mondják) azt a viszonylag alapvető kérdést, hogy melyikük a főszerkesztő. Hogy kinek lennék a helyettese ugye” – írta kommentben Tevan Imre.